Járványügyi lazításba kezdett Svédország

2020. október 22. – 16:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Svédország a járvány első hullámában a sajtóban lazább szabályozásával tűnt ki, valójában azonban bőven vannak olyan szabályok, amelyek jóval szigorúbbak a Magyarországiaknál, még a csütörtökön bejelentett enyhítéssel együtt is.

Az eddigi ötven helyett háromszáz fős rendezvényeket is lehet tartani Svédországban november 1-től – írta a The Local svéd kiadása a sportminiszter csütörtöki bejelentése nyomán. Amanda Lind bejelentése szerint a kulturális és sportrendezvények szervezőinek azonban így is gondoskodniuk kell az egy méteres távolságtartásról, ami alól csak az egy háztartásban élő párok esetében lehet kivételt tenni.

Az éjszakai klubokban azonban továbbra is érvényben marad az ötven fős korlátozás.

A teljes lezárás helyett az önkéntes korlátozást támogató Svédországban az első hullámban jóval magasabb volt a halottak száma lakosságarányosan is, mint a szigorúbb lezárást választó Dániában és Norvégiában.

A svéd hatóságok szerint azonban sosem volt arról szó, hogy a nyájimmunitásra törekedve ráeresztenék a vírust a társadalomra, csupán arról, hogy olyan stratégiát igyekeznek kidolgozni, amely hosszú távon fenntartható, a gazdaság teljes leblokkolása nélkül. Azt azonban a svéd kormány elismerte a nyáron, hogy az idősotthonok védelmében kudarcot vallottak, így ezeknek az intézményeknek a védelmére szigorúbb protokollt kell kidolgozni.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!