Börtönben várják majd a radikális Arany Hajnal tagjai a fellebbezésük eredményét

2020. október 22. – 15:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az athéni büntetőbíróság csütörtökön elutasította az Arany Hajnal radikális jobboldali görög párt vezetőjére és több tagjára kiszabott letöltendő börtönbüntetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet – írja az MTI. A pártot október elején a görög bíróság bűnszövetkezetnek minősítette.

A három bíróból álló testület úgy döntött, hogy az Arany Hajnal egykori képviselői nem várhatják ki szabadlábon az ügyükben benyújtott fellebbezés végeredményét, amely évekig elhúzódhat. Ezzel megnyílik az út az egykori párttagok elfogása előtt.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a bírósági dokumentumok beérkezését követően azonnal letartóztatják az elítélteket.

Nikólaosz Mihaloliákoszra, az Arany Hajnal elnökére és a párt öt volt tagjára tizenhárom év börtönbüntetést szabtak ki bűnszövetkezet működtetése miatt. Egy másik párttársuk tíz évet kapott, míg az Arany Hajnal további tizenegy hívét öt és hét év közötti börtönbüntetéssel sújtották. Utóbbiak közül öt elítélt – köztük Mihaloliákosz felesége, Eleni Zarulia – szabadlábon várhatja ki a fellebbezés eredményét.

Bírák az Arany Hajnal tagjainak tárgyalásán – Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters
Bírák az Arany Hajnal tagjainak tárgyalásán – Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

Mihaloliákosz az otthona előtt gyülekező újságíróknak azt mondta, hogy egy politikusokból és a média képviselőiből álló „piszkos junta” célpontjává vált.

„Büszke vagyok, mert az elveim miatt vetnek börtönbe”

– tette hozzá.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Az Arany Hajnal ügyében október 7-én született döntés, több mint öt évig húzódó tárgyalássorozatot követően. Az illetékes athéni bíróság bűnszövetkezetnek minősítette a pártot. A törvényszék négy ügyet tárgyalt egybegyúrva: Pavlosz Füsszasz baloldali görög rapper meggyilkolását, bevándorló halászok és baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat, illetve a bűnszövetkezetként való működés vádját. Az ügynek 68 vádlottja volt, köztük Nikólaosz Mihaloliákosz, az Arany Hajnal vezetője, a párt 17 képviselője és több rendőrtiszt.

A párt vezetői a per során következetesen tagadták az ellenük felhozott vádakat, és azt állították, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai.

Az Arany Hajnalt a kilencvenes évek elején alapították, és sokáig csak egy kis szélsőséges csoportosulás volt. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik erejévé vált. Népszerűségét a gazdasági válságnak és idegengyűlölő szólamainak köszönhette. Eszméit a bevándorlókat, a szexuális kisebbségek tagjait és baloldali aktivistákat megfélemlítő csatlósain keresztül terjesztette. A párt és az utcai bűnbandák kapcsolatára Füsszasz meggyilkolását követően derült fény. A zenészt a nyílt utcán lincselték meg, halála nagy felzúdulást keltett Görögországban és a világon. Az Arany Hajnal népszerűsége a gyilkosság óta zuhanásszerűen csökkent, a tavalyi választásokon be sem jutott a parlamentbe.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!