Bűnszövetkezetnek minősítette a görög bíróság az Arany Hajnal szélsőjobboldali pártot

2020. október 7. – 13:34

frissítve

Bűnszövetkezetnek minősítette a görög bíróság az Arany Hajnal szélsőjobboldali pártot

Másolás

Vágólapra másolva

Elmarasztaló ítéletet hozott az athéni bíróság az Arany Hajnal szélsőjobboldali párt több mint öt éve húzódó ügyében: amellett, hogy bűnszervezetté nyilvánították a pártot, több korábbi képviselőjét is elítélték. A bíróság négy ügyet tárgyalt: Pavlosz Fiszasz baloldali görög rapper meggyilkolását, bevándorló halászok és baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat, illetve a bűnszövetkezetként való működés vádját. Az ügynek 68 vádlottja volt, köztük Nikólaosz Mihaloliákosz, az Arany Hajnal vezetője, a párt 17 képviselője és több rendőrtiszt.

(A Telex legfrissebb híreit ide kattintva érheti el!)

A törvényszék Mihaloliákoszon kívül hat volt törvényhozót talált bűnösnek bűnszövetkezet vezetésében és működtetésében, a többieket pedig abban való részvételért marasztalta el. Szintén elítélték Jorgosz Rupakiaszt, Fiszasz gyilkosát és az Arany Hajnal szimpatizánsát.

Az ítélethirdetés alatt mintegy 15 ezren tüntettek a fasizmus ellen a bíróság épülete előtt, a rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésére kényszerült. A közbiztonságra kétezer rendőr, drónok és helikopterek vigyáznak Athénban. A bíróság környékét lezárták a forgalom előtt, és rendőrbuszokkal barikádozták el az épületet.

A párt vezetői a per során tagadták az ellenük felhozott vádakat, és azt állították, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai. A vádlottak közül csak tizenegyen jelentek meg az ítélethirdetésen, a többieket ügyvédeik képviselték. Az Arany Hajnal egykori törvényhozói közül egy sem volt jelen. A per 2015 áprilisában kezdődött, azóta 453 tárgyalást folytattak le.

A radikális jobboldali pártot a kilencvenes évek elején alapították, és sokáig csak egy kis szélsőséges csoportosulás volt. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik erejévé vált. Népszerűségét a gazdasági válságnak és a idegengyűlölő szólamainak köszönhette.

Eszméit a bevándorlókat, a szexuális kisebbségek tagjait és baloldali aktivistákat megfélemlítő emberein keresztül terjesztette. A párt és az utcai bűnbandák kapcsolatára Fiszasz meggyilkolását követően derült fény. A zenészt a nyílt utcán lincselték meg, halála nagy felzúdulást keltett Görögországban és világszerte. Az Arany Hajnal népszerűsége a gyilkosság óta zuhanásszerűen csökkent, a tavalyi választásokon be sem jutott a parlamentbe.

(Borítókép: Magda Fiszasz, a 2013-ban az Arany Hajnal görög radikális jobboldali párt egyik tagja által meggyilkolt Pavlosz Fiszasz görög rapper, baloldali aktivista édesanyja a párt elleni per ítélethirdetésén Athénban 2020. október 7-én. / MTI / EPA / ANA-MPA / Pantelisz Szaitasz)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!