Körözést adtak ki a belarusz hatóságok Tyihanovszkaja ellen

2020. október 16. – 12:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vád szerint az ellenzéki jelölt az alkotmányos rend megdöntésére szólított fel.

Körözést adtak ki a belarusz hatóságok Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki vezető ellen, akit azzal vádolnak, hogy az alkotmányos rend megdöntésére szólított fel – jelentette pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökség az orosz belügyminisztériumra hivatkozva.

(Ide kattintva olvashatja további cikkeinket!)

Tyihanovszkaja röviddel az augusztus 9-i, vitatott eredményű elnökválasztás után elhagyta hazáját, és a szomszédos Litvániába távozott. A választási bizottság által közölt hivatalos adatok szerint Alekszandr Lukasenko hivatalban lévő elnök a szavazatok több mint 80, Tyihanovszkaja pedig több mint a 10 százalékát kapta meg.

Az ellenzéki vezető neve október elején egy oroszországi körözési listán is megjelent. A moszkvai belügyminisztérium akkor arról tájékoztatott, hogy Tyihanovszkaja ellen Belarusz adott ki államközi körözést, amely Oroszország területén is érvényes.

Belaruszban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Lukasenko ellen, akit az ellenzék azzal vádol, hogy elcsalta az augusztusi elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése következtében százak sebesültek meg, és ezreket vettek őrizetbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!