Trump és Biden külön tartják meg második vitájukat

2020. október 14. – 18:41

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump amerikai elnök és demokrata kihívója, Joe Biden csütörtökön tartotta volna a floridai Miamiban a második elnökjelölti vitát, de miután a szervezőbizottság csakis interneten rendezett vitába egyezett bele, Donald Trump lemondta részvételét. Mint mondta múlt héten erről: „Nem vesztegetem a időmet internetes vitára”, írja az MTI.

A tévécsatornákkal ezután arra a megoldásra jutottak, hogy a két politikus a kampányrendezvényeiről jelentkezzen be, és élő adásban válaszoljon a rendezvényekre kitelepülő stúdiókban ülő vendégek kérdéseire.

Donald Trump szerdán elfogadta a javaslatot, és így csütörtökön Floridában tart egyórás televíziós beszélgetést az NBC által meghívott vendégekkel. Trumpon emiatt koronavírus-tesztet is csináltak, ami negatív lett. Joe Biden, aki Pennsylvaniában kampányol csütörtökön, már korábban megállapodott az ABC-vel, hogy egy ott rendezett stúdióbeszélgetésbe kapcsolódik be.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

Négy évvel ezelőtt Floridában és Pennsylvaniában is Trump győzött, a két állam szavazói jelentős mértékben meghatározzák a három hét múlva sorra kerülő választás kimenetelét is.

Az amerikai elnökválasztásról, illetve az esélyekről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!