Nagyot bukott az Osztrák Szabadságpárt a vörös Bécsben

2020. október 11. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap önkormányzati választást tartottak az osztrák fővárosban, az urnákban leadott szavazatok 99,5 százalékos feldolgozottsága szerint pedig az első helyen stabilan a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) áll 42,1 százalékkal, írja az ORF. Bécset tehát a következő négy évben továbbra is Michael Ludwig szociáldemokrata polgármester fogja irányítani, a második helyet pedig az országot kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) szerezte meg 18,8 százalékkal.

A harmadik helyet a szocdemek bécsi koalíciós partnerei, a Zöldek szerezték meg 14 százalékkal, a választás legnagyobb vesztese pedig az ötödik helyen álló jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lett – 7,7 százalékos eredményükkel még a liberális NEOS (7,8 százalék) is megelőzi őket. Bár az urnazárás utáni első becslések szerint még épphogy elérte volna a 4 százalékos bejutási küszöböt az FPÖ egykori elnöke, az Ibiza-botrányba belebukott Heinz-Christian Strache listája, a megszámolt szavazatok szerint 3,6 százalékkal nem jutottak be a bécsi tartományi parlamentbe.

A részeredményeket viszont idén érdemes óvatosan kezelni, mondják a közvéleménykutatók. A koronavírus-járvány miatt ugyanis rengeteg levélszavazattal kell számolni, emiatt a szavazatszámlálás is lassabb lesz, mint az eddigi választásokon. Míg az előző, 2015-ös önkormányzati választáson 22 levélszavazat jutott 100 urnában leadott szavazatra, addig ez a szám idén akár 70-80 körül is lehet. Vasárnap így csak a szavazatok körülbelül felét tudták megszámolni, a levélszavazatokkal együtt pedig hétfőre várható végleges eredmény.

Öt év alatt felfordult az osztrák belpolitika

A legutóbbi, 2015-ös bécsi önkormányzati választás a menekültválság csúcspontjára esett – ekkor a Szabaságpárt volt a legnépszerűbb párt országos szinten. Bár a stabilan vörös fővárost így sem sikerült behúznia, 30 százalékos eredményével a párt olyan közel került a 39 százalékot elérő szociáldemokratákhoz, mint senki más korábban az osztrák főváros választásain. Az SPÖ akkor a harmadik helyet elérő Zöldekkel kötött koalíciót a császárváros vezetésére, az Osztrák Néppárt pedig 9 százalékkal mindössze a negyedik helyre futott be.

2015 óta viszont rengeteget változott az osztrák politikai térkép. A rekordfiatal külügyminiszterként fellépő Sebastian Kurz 2016-ban meghódította és egyből a saját képére formálta az öreges ÖVP-t, átvéve rengeteg programpontot a populista FPÖ-től. A 2017-es választásokon a három nagy párt szoros versenyéből végül Kurzék kerültek ki győztesen, és Strache Szabadságpártjával kötöttek koalíciót, ami egészen 2019 májusáig tartott.

Tavaly robbant ki ugyanis az Ibiza-botrány: az alkancellár-pártelnök Strache egy állítólagos orosz oligarcha unokahúgával tárgyalt bevodkázva egy luxusvillában a spanyol szigeten. A beszélgetésben az „oligarcha rokona” pénzügyi támogatást ígért a pártnak, és szó volt az osztrák médiatér meghódításáról is, cserébe az FPÖ kormányon rengeteg közbeszerzési megbízást ígért az orosz félnek. Mint kiderült, Strachét csúnyán átverték: a magát orosz oligarcha-rokonnak beállító nő egy bosnyák egyetemista volt, az esti beszélgetésről ráadásul rejtett kamerás videó is készült. A videó kiszivárgása után Strache egyből lemondott az alkancellári pozícióból, és távozott a pártelnöki posztról is.

Nemcsak Strachét, de vele együtt Sebastian Kurz teljes kormányát megbuktatták – az előrehozott választásokon tavaly szeptemberben pedig a Néppárt nyerte a legnagyobbat, és a Zöldekkel kötöttek koalíciót. Bár a bécsi politikai erőviszonyok mindig is eltértek az osztrák átlagtól, a mostani önkormányzati választások eredményére az elmúlt öt év mozgásai is nagy hatással voltak. Kilenc százalékról a második helyre tört fel a Néppárt bécsi szervezete, köszönhetően főleg az FPÖ egykori szavazóinak. A Szabadságpárt pedig nem csak Kurzék miatt zuhant be, Heinz-Christian Strache ugyanis bár várhatóan nem jut be a bécsi tartományi parlamentbe, listájával szintén tovább aprította a jobboldali-populista tábort.

Bécs továbbra is vörös marad

A győztes tehát nem meglepő módon a fővárost 1945 óta stabilan a kezében tartó SPÖ lett, Michael Ludwig főpolgármester pedig valószínűleg ismét a Zöldekkel köt majd koalíciót. „A vörös-zöld [koalíció] eddig is jó volt és most is jó a városnak, és jó lesz a jövőben is” – mondta a délutáni első becslések közzététele után David Ellensohn, a Zöldek bécsi vezére. Az SPÖ viszont nem zárná ki a koalíció lehetőségét másokkal sem – kivéve az FPÖ-t és Strache csapatát.

A Szabadságpártot nem érintette váratlanul a történelmi léptékű bukás: az ORF beszámolója szerint számítottak arra, hogy nem tudják megismételni a 2015-ös 30 százalékos rekordot. „Csalódottak vagyunk, mert mi magunk is csalódtunk – az Ibiza-botrány és a költségelszámolási ügy miatt. A bécsi polgárok a választás legnagyobb vesztesei” – mondta Michael Stumpf bécsi FPÖ-főtitkár.

„Csak örülni tudunk… még mindig nem hiszem el” – mondta az ÖVP főpolgármester-jelöltje, Gernot Blümel, aki készen állna egy koalíció megkötésére az SPÖ-vel. A szociáldemokrata főpolgármester még nem döntötte el, kivel kormányoznák a jövőben az osztrák fővárost, de természetesen ők is elégedettek az este eredményével. A NEOS már délután ünnepelte a várhatóan stabil bejutást, este pedig Beate Meinl-Reisinger pártelnök szenzációsnak nevezte, hogy sikerült megelőzniük az FPÖ-t.

Heinz-Christian Strache csapata a délutáni becslések eredménye alapján még reménykedett a 4 százalékos küszöb elérésében, azonban az urnában leadott szavazatok összeszámlálása után ez már nem tűnik valószínűnek. Az Ibiza-botrányba belebukott pártvezér ugyan még bízik abban, hogy a levélszavazatok hétfői beérkezése után változhat a végeredmény, de elismerte, hogy kampánycsapatának „se pénzügyi erőforrása, se struktúrája” nem volt, ennek köszönhető a „sovány eredmény”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!