Diszkriminációnak tartja a román ortodox egyház a zarándoklat betiltását

2020. október 9. – 20:34

Másolás

Vágólapra másolva

Tiltakozik a román ortodox egyház a zarándoklatok betiltása ellen, az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) határozatát aránytalan diszkriminációnak tartják, írja az MTI.

Dániel pátriárka azután tette közzé állásfoglalását, hogy hatósági tiltás miatt a jászvásári érsekség előző nap lemondta az ortodox egyház legnagyobb tömegrendezvényének számító egyhetes Szent Paraschiva (Szent Piroska) zarándoklatát, a döntés ellen azonban pénteken hívek százai vonultak ki tüntetni az érsekség elé.

Huszváros (Husi) ortodox püspöke azzal lázította híveit, hogy az állam sértő korlátozásaival megkérdőjelezi az egyház jogát a közéleti jelenléthez, megpróbálja megfojtani, „de ne képzeljék a lockdown apostolai, hogy valaha is karanténba zárhatják Szent Paraschivát” – mondta. A pátriárka pénteki közleményében teljes együttérzéséről biztosította az ereklyéknél imádkozni akaró híveit, és úgy véli, a zarándoklatot biztonságosan meg lehet tartani az érvényes egészségügyi előírások – maszkviselés, másfél méteres távolság – betartása mellett.

Más években hívek tízezrei tolongtak napokon keresztül a jászvásári székesegyház körül, hogy megérinthessék és megcsókolhassák az országrész védelmezőjeként tisztelt szent ereklyéit. Az idei zarándoklatot azután mondta le a jászvásári érsekség, hogy a hatósági tiltás ellenére már a hét elejétől kezdve hívők százai torlódtak össze a templom előtt, hogy imádkozzanak.

Idén a járvány miatt a római katolikus egyház is zarándoklat nélkül tartotta meg a csíksomlyói pünkösdszombati búcsút, amelyen az utóbbi évtizedekben hívek százezrei vettek részt. Romániában az utóbbi hetekben ismét gyorsuló ütemben terjed a fertőzés, ezért a CNSU betiltotta a más megyékből érkezők részvételét az egyházi ünnepségeken, valamint a vendéglők, mozik és színházak bezárását javasolta a helyi hatóságoknak azokon a településeken, ahol a fertőzöttek száma két hét alatt meghaladja a lakosság 1,5 ezrelékét. Jászvásár a járvány egyik gócának számít, Iasi megyében az utóbbi két hétben lakosság 1,8 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!