Bűnügyi nyomozás a rejtélyes kamcsatkai tengeri szennyezés ügyében

2020. október 8. – 15:53

frissítve

Bűnügyi nyomozás a rejtélyes kamcsatkai tengeri szennyezés ügyében

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnügyi nyomozást indítottak az orosz távol-keleti hatóságok a Kamcsatka partjainál észlelt rejtélyes vízszennyezés miatt, számol be róla az euronews. Szerdán az erre a célra felállt orosz vizsgálóbizottság megerősítette, hogy az Avacsa-öbölben környezetre veszélyes anyagokat és hulladékot találtak.

Mint arról beszámoltunk, a fekete vulkáni homokkal borított Halaktirszkij-strandon már hetek óta észlelhető a szennyezés. Azok, akik kapcsolatba kerülnek vele, többek között hányásra, lázra vagy látásromlásra panaszkodnak, illetve elpusztult állatokat, fókákat, polipokat, halakat is tömegével sodor partra a víz.

Alekszej Kumarkov, a régió ügyvezető környezetvédelmi minisztere szerint az olajtermékek és a fenol szintje 3,6-, illetve 2,5-szeresen haladja meg a küszöbértéket. Az elpusztult állatok miatt felmerül a gyanú, hogy hajókból szivároghatott olaj a vízbe, az orosz védelmi miniszter viszont tagadta, hogy hadihajók lehetnének felelősek a szennyezésért.

(Borítókép: Alexandr Piragis / Sputnik / Sputnik via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!