Lemondott a kirgiz miniszterelnök a választás eredményeinek érvénytelenítése után

2020. október 6. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégi választások után kezdődtek tüntetések az országban.

Benyújtotta lemondását kedden Kubatbek Boronov kirgiz kormányfő, utódjául Szadir Zsaparovot választotta meg a parlament – olvasható az MTI hírében. (Frissítés: Miktibek Abdildajev ügyvivő házelnök később azt közölte, hogy a sajtóértesülésekkel szemben Zsaparovot egyelőre csak ügyvivő miniszterelnöknek jelölték.) Mindez nem sokkal azután történt, hogy a kirgiz központi választási bizottság érvénytelenítette a vasárnapi parlamenti választás eredményeit, melyek szerint Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a parlamentbe.

„A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé” – közölte a parlament. A képviselők előzőleg elfogadták Boronov lemondását. Szintén lemondott tisztségéről Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov házelnök, akinek tisztségére Miktibek Abdildajevet választották meg a liberális Bir Bol ellenzéki párt soraiból, amely a vasárnapi választáson született eredmény szerint nem került be a törvényhozásba.

A választáson az újonnan alapított, Egység (Birimdik) nevű szocialista párt nyert a szavazatok közel 25 százalékával, amit a szintén új, liberális Hazám, Kirgizisztán (Mekenim Kirgizstan) követett. A tüntetők szerint hétvégén választási csalás történt, ezért új választást követeltek, mivel egyetlen ellenzéki párt sem jutott be a parlamentbe.

A választások eredményeinek közzététele után tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több kirgiz nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát és több kormányzati épületet. A fővárosban hiába oszlattak könnygázzal, a demonstrálók mind a biskeki városháza, mind a parlament, mind az államügyészség épületét elfoglalták.

A megmozdulások hétfő reggel kezdődtek Biskek főterén, ahol a parlament és az elnöki palota is található. A tüntetéshez több mint tíz párt szavazói csatlakoztak. Ezeknek a pártoknak egy képviselője sem került be a parlamentbe: a BBC szerint 16 pártból mindössze négy szerzett mandátumot, ebből három közeli kapcsolatban áll a kirgiz elnökkel, Szooronbaj Dzseenbekovval.

Az elnök puccskísérletről beszélt

Az ellenzék kedden a biskeki Dosztuk szállodába hirdetett meg rendkívüli parlamenti ülést az új kormány megalakítása érdekében. Az ülésre sajtójelentések szerint a 120 parlamenti képviselőből 62-en gyűltek össze. Az épület ablakait később tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe. Az Akipress helyi hírportál szerint Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából.

Szooronbaj Dzsejenbekov államfő a BBC-nek nyilatkozva illegális hatalomátvételi kísérletnek nevezte a választási eredmények kihirdetését követően tüntetéseket szervező ellenzék tevékenységét. „Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának megbontása. Mára világossá vált, hogy végtére mindez azt a célt szolgálja, hogy lemondjak tisztségemről” – mondta.

Dzsejenbekov ugyanakkor nyugalomra intett, és utasította a biztonsági erőket, hogy ne lőjenek a tüntetőkre, miután az egészségügyi minisztérium adatai szerint kedd délutánig 686-an sérültek meg az utcai zavargásokban, és egy ember meghalt.

A 24.kg hírportál jelentése szerint kedd este a Dosztuk szálloda környékén több mint másfélezer ember gyűlt össze. Az épület körül pedig önkéntesek húztak védőgyűrűt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!