Újra szigorítanak a spanyol fővárosban és környékén

2020. október 2. – 07:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

23:20: Madridban és kilenc környező városban is szigorítanak

Péntek éjszakától szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezetnek a spanyol fővárosban és kilenc környező városban. A korlátozások este 22 órától lépnek életbe a tartomány azon városaiban, ahol százezer lakosonként legkevesebb ötszáz koronavírus-fertőzést jelentenek, az elvégzett tesztek több mint 10 százaléka lesz pozitív, valamint az intenzív osztályok telítettsége tartományi szinten meghaladja a 35 százalékot. Az érintett városok: Madrid, Alcalá de Henares, Alcobendas, Alcorcón, Fuenlabrada, Getafe, Leganés, Torrejón de Ardoz, Móstoles és Parla. Területükön összesen mintegy 4,8 millióan élnek, vagyis a tartomány lakosságának mintegy 72 százaléka. A felsorolt városokba csak olyan meghatározott indokkal lehet be- illetve kijutni, mint például munkavégzés, oktatás, orvosi ellátás. A kereskedelmi és vendéglátó egységek a befogadóképesség feléig fogadhatnak vásárlókat, vendégeket, továbbá rövidített nyitvatartással működhetnek.

A szocialista spanyol központi kormány és a konzervatív madridi autonóm kormány szeptember 21-én állapodott meg arról, hogy közös járványügyi munkacsoport felállításával keresi a megoldást az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutató térségben. Miután a központi kormány nem tartotta elég szigorúnak és hatékonynak a helyi vezetés által elfogadott intézkedéseit, javaslatot tett egységes járványügyi kritériumok alkalmazására a százezer lakos feletti városokban. A javaslatot a 17 tartomány és két észak-afrikai exlávé közül 13 támogatta, egy tartózkodott, öten pedig elutasították a tartományközi egészségügyi tanács szerdai ülésén. A madridi autonóm kormány szerint a tanács működési szabályzata konszenzushoz köti a döntések elfogadását, így az jogilag érvénytelen.

Az elfogadott rendelkezés jelenleg kizárólag a madridi régiót érinti. Az adatok szerint az országban regisztrált esetek negyven százalékát itt szűrik ki. A legfrissebb, péntek esti összesítése szerint az elmúlt 24 órában 814 koronavírus-fertőzést jelentettek Madridból, míg országosan 3722-t. Az eddig igazolt esetek száma több mint 789 ezer. A fertőzésbe 133-an haltak be az elmúlt egy nap során. Egy hét alatt 538-an hunytak el. A halálos áldozatok száma átlépte a 32 ezret. (MTI)

20:00: Enyhítene a szigorú szabályokon Boris Johnson karácsonykor

Feloldaná az úgy nevezett „hatos szabályt” karácsonykor Boris Johnson Nagy-Britanniában. „Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy a karácsonyi ünnepeket mindenki a lehető legnormálisabban tudja eltölteni” – fogalmazott a miniszterelnök az ITV-nek adott interjúban, amikor arról kérdezték, hogy egy ötfős család meghívhatja-e a nagyszülőket.

Az országban szeptemberben vezették be a hatos szabályt, amely értelmében egy légtérben nem lehet hat embernél több (kivétel persze az egy háztartásban élők), hogy csökkentsék az érintkezések számát. A szabályszegőkkel szemben 100 fonttól 10 ezer fonttig terjedhet a bírság, attól függően, hogy hány ember gyűlt össze.

15:00: Angliában és Walesben a terjedés lassulását jelzik a statisztikák

A legfrissebb statisztikai felmérések arra vallanak, hogy Angliában és Walesben lassulni kezdett a koronavírus-fertőzések számának emelkedési üteme. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett heti vizsgálatában kimutatta, hogy a statisztikai modellek alapján a szeptember 24-én zárult hét napban tízezer lakosonként napi 1,54 új fertőzés történhetett. Az ONS módszertana szerint ez 8400 napi új koronavírus-fertőzésnek felelhetett meg a vizsgált időszakban. Az ugyanezzel a módszerrel elvégzett becslés az eggyel korábbi mozgó hétnapos időszakban 9600 napi új fertőződést valószínűsített Angliában és Walesben. Ebben a két országrészben él Nagy-Britannia lakosságának több mint 90 százaléka. (MTI)

14:35: Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt

Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus-járvány miatt, amely leginkább a feldolgozóipart sújtotta – írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap. Az újság emlékeztetett, hogy március 16. óta 1,29 millió munkaszerződés szűnt meg, majd a vesztegzár feloldása után, a május közepétől számított gazdasági újraindulástól számítva 808 296 új munkaszerződést jegyeztek be. Ennek a két adatnak a különbözete adja a több mint 481 ezret, ami az újság szerint a járvány miatt elvesztett munkahelyeket jelenti.

A járvány leginkább a feldolgozóipart sújtotta, és ezt alátámasztják a számok is, hiszen több mint 209 ezer munkaszerződést szüntettek meg ebben az ágazatban a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás idején, majd az újraindulást követően csak 119 ezer új munkaszerződést jegyeztek be. A járvány az építőipart is kedvezőtlenül érintette, ott 195 ezer állás szűnt meg, és csak 124 ezer új munkaszerződést jegyeztek be. A kereskedelmet nem érintette kedvezőtlenül a koronavírus-járvány, ráadásul több mint 136 ezer új munkaszerződést regisztráltak, így több mint 32 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma a járvány előtti időszakhoz mérten. Kisebb mértékű, de szintén növekedés tapasztalható az oktatásban és a mezőgazdaságban is, ahol mintegy 10 ezerrel, illetve 6 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma. (MTI)

14:15: Össztűz alatt a malajziai politikusok, amiért nem vezettek be szigorú óvintézkedéseket

Össztűz alá kerültek a közösségi médiában pénteken a malajziai politikusok, amiért nem tartják be a távolságtartási szabályt és koronavírus-fertőzöttségük esetén nem hajlandók karanténba vonulni. A múlt héten választások voltak Sabah államban, Borneó szigetén, amely előtt és annak napjára sokan utaztak oda, ott állandó lakhellyel rendelkezők és politikusok. Azóta folyamatosan nő az országban a napi új koronavírus-fertőzések száma, és pénteken regisztrálták a második legnagyobb fertőzésszámot a járvány kezdete óta: 287-et. Sokan bírálják Muhyiddin Yassin miniszterelnök kormányát azért, hogy nem vezetett be szigorú óvintézkedéseket, például nem volt kötelező tesztelni a Sabahból visszatérőket, és mert lehetővé tette, hogy akinek negatív eredményű koronavírus-tesztje van, az abbahagyhassa a megkezdett 14 napos karantént. A 31 milliós országban eddig 11 771 fertőzöttet regisztráltak, közülük 136 elhunyt. (MTI)

12:10: Készülnek a járványkórházak Szerbiában

A koronavírus-járvány harmadik hullámára készülve hamarosan befejeződnek a szerbiai járványkórházak nyáron megkezdett építési munkálatai, így ha esetleg hirtelen több százan vagy ezren betegednének meg az influenza és a koronavírus következtében, nem kell attól tartani, hogy nem lesz elegendő hely a kórházakban. Aleksandar Vucic szerb államfő is, aki hozzátette: a koronavírus-járvány eltűnésével a most felépített kórházakat más célokra is tudják majd használni. Péntekre a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 111-gyel 33 ezer 662-re emelkedett. (MTI)

11:00: Rekordszámú új fertőzött Csehországban

Hétfőtől 30 napos szükségállapotot vezetnek be az általánosan romló járványhelyzet miatt Csehországban, ahol egy nap alatt rekordszámú, 3493 új esetet regisztráltak. A kórházban kezeltek száma első ízben meghaladta az ezret: 1098 embert kezeltek a kórházakban, közülük 198 állapota súlyos, ők lélegeztetőgépre szorulnak. A súlyos betegek tekintetében is rekord dőlt meg. A Covid-19 betegség szövődményeiben meghaltak száma csütörtökön 12-vel 678-ra emelkedett. Ezen a héten minden nap tíz felett volt a halálesetek száma. A járvány márciusi kezdete óta 74 255 embernél mutatták ki a fertőzést, az esetek többségében a betegség enyhe lefolyású volt. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 39 391. (MTI)

08:00: 23,7 millió gyógyult, 34 millió fertőzött világszerte

Meghaladta a 34 milliót világszerte azoknak a száma, akiket koronavírus-fertőzöttként regisztráltak (34 205 778): a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki tájékoztatása szerint a halálos áldozatok száma világszerte 1 021 765, a gyógyultaké pedig 23 772 056. Egy nappal korábban 33 880 896 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 012 964, a gyógyultaké pedig 23 551 663 volt. A fertőzés továbbra 188 országban és régióban van jelen. A tényleges fertőzöttszám ettől eltérhet, a régiókban ugyanis eltérő a tesztek száma és a nyilvántartások módja. A betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 7 277 804 fertőzött volt, 207 791-en haltak meg és 2 860 650-en gyógyultak meg eddig. A második legfertőzöttebb ország India (6 312 585 fertőzött), a harmadik Brazília 4 847 092 fertőzöttel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, epicentrumának a közép-kínai Vuhant tartják. (MTI)

(Borítókép: Angela Weiss / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!