Könnygázzal oszlatták a tüntető tanárokat és diákokat Athénban

2020. október 1. – 17:06

frissítve

Könnygázzal oszlatták a tüntető tanárokat és diákokat Athénban

Másolás

Vágólapra másolva

Könnygázt vetett be a görög rendőrség tüntető tanárok, egyetemisták és iskolások ellen a parlament épülete előtt Athénban, jelentette az ERT1 görög televízió.

A tüntetők az ismeretlen katona emlékművéhez vonultak. A híradás szerint a menetoszlopból kivált fiatalok egy csoportja benzines palackokkal hajigálta a rendőröket, akik erre válaszul könnygázt vetettek be, majd a tüntetők pedig sietve távoztak a térről.

A tiltakozó akció miatt a parlament épületéhez vezető utcákon korlátozták a közlekedést, írja az MTI.

A tüntetők elsősorban azt követelték a hatóságoktól, hogy teremtsék meg az oktatási intézmények biztonságos működésének feltételeit a koronavírus-járvány idején, és fordítsanak pótlólagos forrásokat az oktatásra. A tanárok a többi között az oktatási intézmények tehermentesítését követelik, hogy az osztályokban legfeljebb 15 tanuló legyen jelen, kérik, hogy a megüresedett helyekre vegyenek fel új oktatókat, az iskolahelyiségek takarítására pedig biztosítsanak elegendő alkalmazottat.

Csütörtökön két pedagógusszövetség háromórás sztrájkot hirdetett, hogy a tanárok részt vehessenek az athéni tüntetésen. Hasonló tiltakozások zajlanak az ország további városaiban is.

(BORÍTÓKÉP: Angelos Trortzinis / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!