Örményország szerint egy török vadászgép lőtte le az egyik katonai repülőgépüket

2020. szeptember 29. – 16:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy török F-16-os vadászgép Azerbajdzsán légteréből lelőtt egy örmény SzU-25-ös harci gépet, írja az MTI az örmény védelmi minisztérium közleménye alapján.

A beszámoló szerint az örmény légierő gépének pilótája életét vesztette. Az örmény álláspont szerint a török F-16-os az azeri Gjandzsa repteréről szállt fel, hogy fedezze az azeri harci gépeknek és drónoknak az Örményország területén lévő Vardenisz, Mec, Maszrik és Szotk településekre mért csapásait, és az örmény légtérben lőtte le az örmény gépet.

Ezzel szemben Törökország tagadta, hogy egy török F-16-os vadászgép Azerbajdzsán légteréből lőtte volna le az örmény SzU-25-ös harci gépet. Fahrettin Altun, a török államfői hivatal kommunikációs igazgatója közölte, hogy az örmény állítás teljességgel igaztalan. „Örményországnak, ahelyett, hogy olcsó propagandatrükkökhöz fordul, inkább ki kellene vonulnia az általa megszállt területekről” – mondta Altun.

Örményország és Azerbajdzsán között a múlt hétvégén újultak ki a fegyvereres harcok a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah ügyében. Az Azerbajdzsán részét képező, ám örmény ellenőrzés alatt álló szakadár Hegyi Karabah-i Köztársaságban két azeri helikoptert és három tankot megsemmisítettek, mire vasárnap mindkét ország rendkívüli jogköröket biztosító háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki. Törökország Bakut támogatja a konfliktusban, míg Jereván az Oroszország vezette Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagja.

Hétfő Örményország azzal vádolta meg Törökországot, hogy közvetlen katonai támogatást nyújt Azerbajdzsánnak. A két ország között 26 éve tűzszünettel ideiglenesen lezárt háború régóta nem tapasztalt hevességgel újult most ki. A beszámolók szerint a felek egyre nagyobb romboló erejű és hatótávolságú fegyvereket vetnek be egymás ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!