Nácigyanú miatt oszlathatják fel a német elit kommandósokat

2020. szeptember 29. – 11:20

frissítve

Nácigyanú miatt oszlathatják fel a német elit kommandósokat

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezer lőszer és 62 kilónyi robbanóanyag tűnt el a német Bundeswehr kommandós egysége, a KSK raktáraiból. A fegyerek akár szélsőjobboldali csoportok kezébe is kerülhettek, a nyár folyamán kirobbant botrány megtépázta az elit alakulat hírnevét. Most a kommandósokon múlik, végrehajtják-e magukon a kormány reformjait október végéig, vagy feloszlatják a hadsereg egyik legfontosabb erejét jelentő KSK-t. A katonai elhárítás vezetőjét szeptember 24-én menesztette a védelmi minisztérium a Bundeswehr reformjára hivatkozva, utódját még nem nevezték ki.

„A KSK a lándzsa hegye, aminek a része akartam lenni. 15 éve vagyok itt, és egy napot sem bánok belőle. Ez nekem nem egy munka. Ez a hivatásom. Ez a mindenem”

így nyilatkozott a Kommando Spezialkräfte (KSK) egyik katonája arról, miért csatlakozott egykor hozzájuk. A német Bundeswehr különleges bevetési egységének belső ügyeiről a nyár folyamán rengeteg hír jelent meg a sajtóban, feltételezések szerint ugyanis a katonák egy része szélsőjobboldali csoportokat, hálózatokat hozott létre.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

Az egység 2. századából legalább 20 katona ellen nyomoznak alkotmányellenes cselekedetek miatt, és a már feloszlatott 2. századon kívül is ezzel gyanúsítanak többeket. Bár korábban is voltak botrányok a szervezeten belül terjedő radikalizmus miatt, májusban robbant a hír, ami után komolyan elkezdtek foglalkozni az üggyel: több tízezer lőszer és 62 kilónyi robbanóanyag tűnt el a KSK raktáraiból.

A védelmi minisztérium most alapjaiban szervezné át a KSK működését, azonban ha az őszi reformkísérlet elbukik, az akár az alakulat teljes feloszlatásával is végződhet.

Legmotiváltabbak, legképzettebbek, legkeményebbek

A KSK-t 1996-ban hozták létre a Bundeswehren belül, reagálva arra, amikor az 1994-es ruandai polgárháborúban a belga különleges egységeknek kellett megmentenie német állampolgárokat, mert nem volt hasonló ereje Németországnak.

„Négy fő pont: a külföldön fogvatartott német állampolgárok kiszabadítása és megmentése; a terrorizmus elleni küzdelem, a háborús bűnösök letartóztatása; a kiképzés; végül pedig a haza és a szövetségi állam védelme. Így lehet összefoglalni a munkánkat”

mondja a KSK egyik kommandósa egy promóciós videóban. Az alakulat katonái a legmotiváltabbak és a legképzettebbek a Bundeswehren belül – a Deutschlandfunk cikke szerint pedig az elit öntudat a katonákban is erősen dolgozik. Olyannyira, hogy éppen ez az öntudat vezethetett szélsőjobboldali tendenciákhoz a KSK-n belül.

KSK-egységek szárazföldi kiképzése Fassberg katonai repterén Németországban 2017. június 10-én. Fotó: Tim Rademacher / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)
KSK-egységek szárazföldi kiképzése Fassberg katonai repterén Németországban 2017. június 10-én. Fotó: Tim Rademacher / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)

„A kemények között is a legkeményebbeket keresik. És őket is úgy képzik tovább, hogy még annál is erősebbek legyenek. Ezt vezetik le néhányan mentálisan úgy, hogy politikailag is a lehető legdurvább irányvonalat követik. Ebből következik az a náciőrület, amivel néhányan lebuktak a közelmúltban” – mondta a szociáldemokrata Hans-Peter Bartels, a német Bundestag egykori hadügyi megbízottja.

Az elit öntudat mellett a katonák közötti bajtársiasság is fontos tényező volt szerinte a radikalizmus elburjánzásában: „(...) egyes katonák félreértelmezik a bajtársiasságot, és ezért inkább nem tesznek jelentést, vagy nem vesznek észre dolgokat, hiszen szerintük ez semmi azokhoz az akciókhoz képest, amikre kiképzik őket, és amikor 100 százalékosan meg kell bízniuk a társaikban. Ilyenkor a politikailag nagyon durva nézeteket valló bajtársát sem fogja senki befeketíteni.”

Ízléstelen karlendítős buli

Erről beszélt a KSK egykori katonája is a Deutsche Wellének, amit korábban a HVG szemlézett: a névtelenül nyilatkozó egykori tiszt 2015-ben nagy elvárásokkal csatlakozott 18 évesen a Bundeswehrhez, a három hónapos alapkiképzés után viszont alaposan megváltozott a képe a hadseregről. „Valaki mondott egy zsidóviccet, a hosszú orrokról meg hasonlókról. Erre az egyik társam azt mondta:

”Hogy mi? Léteznek még zsidók? Azt hittem, már mindet kiirtottuk. De akkor erről még gondoskodnunk kell.„

A tiszt végül két év után elhagyta a hadsereget. A szélsőjobboldallal foglalkozó újságíró, Martin Steinhagen részt vett az a Philipp Sch. katona is, akinél 2020 májusában járt házkutatáson a rendőrség: szászországi magánbirtokán több ezer lőszert, két kilogramm robbanóanyagot, lőfegyvereket, fegyveralkatrészeket, hangtompítót és náci iratokat is találtak.

Rendőrkonvoj hajt ki a drezdai igazságügyi központ területéről, ahol a KSK-katona tárgyalása zajlott 2020. május 14-én. Fotó: Robert Michael / dpa-Zentralbild Picture-Alliance / AFP)
Rendőrkonvoj hajt ki a drezdai igazságügyi központ területéről, ahol a KSK-katona tárgyalása zajlott 2020. május 14-én. Fotó: Robert Michael / dpa-Zentralbild Picture-Alliance / AFP)

A most őrizetben lévő egykori KSK-katona azóta sem beszélt arról, honnan származnak a fegyverek, mi volt ezekkel a szándéka, és hogy tagja-e szélsőjobboldali csoportnak. Ezután kezdtek el komolyabban foglalkozni a KSK-n belül terjedő radikalizmus kérdésével, és ekkor ismerte el a Bundeswehr főfelügyelője, Eberhard Zorn, hogy 85 ezer lőszer és 62 kilónyi robbanóanyag hiányzik a KSK raktáraiból – vagy legalábbis nincs hozzáférésük ezekhez.

”Ez azért új dimenziója a Bundeswehren belül megjelenő szélsőjobboldalnak, mert nem csak egyedi esetekről volt szó a KSK-ban. Árnyékhadsereget ugyan nem sikerült eddig felfedeznünk, viszont találtunk kapcsolati hálókat, vagy ha úgy tetszik, eltérő minőségű hálózatokat és struktúrákat„ – mondta még júliusban az MAD akkori igazgatója, Christof Gramm. A katonai elhárítás vezetőjét szeptember 24-én menesztette a védelmi minisztérium a Bundeswehr reformjára hivatkozva, utódját még nem nevezték ki.

Hanyagság, vagy szándékos szivárogtatás?

Nem Gramm volt a hadseregen belüli reform első áldozata: a botrány nyári kirobbanása után a védelmi minisztérium júniusban egy 60 pontból álló javaslatcsomagot rakott össze, ez alapján

  • a leginkább érintett második századot teljesen feloszlatták,
  • a KSK-tól megvonták a képzési autonómiát, a tisztek kiképzése újra a Bundeswehr, azon belül pedig a hammelburgi gyalogsági iskola feladata lesz,
  • a KSK leendő tisztjeinek pedig a Bundeswehr más egységeiben is bizonyítaniuk kell.

Szintén fontos kérdés, hova tűnhetett a KSK hiányzó hadiellátmánya – a gyanú szerint a lőszer és a robbanóanyag akár szélsőjobboldali csoportok kezébe is kerülhetett.

”Nyugtalanít. Sem a KSK-ban, sem a Bundeswehrben nem tűnhet el muníció. (...) Tisztáznunk kell, miért tűnhetett el. Hanyagság és hiányzó fegyelem? Hátramaradt valami a korábbi akciókból? Vagy valóban szándékosan szivárgott ki a lőszer, nem is tudjuk, hova? Mindhárom forgatókönyv lehetséges. Egyik sem elfogadható. Ezért tartunk most teljes körű leltárt és feltárást„ – mondta a Die Zeitnak Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter.

 Annegret Kramp-Karrenbauer szövetségi védelmi miniszter és a CDU pártelnöke a Bundestag védelmi bizottságába érkezik, hogy a szélsőséges tendenciák ellensúlyozására kidolgozott reformterveit bemutassa. Fotó: Kay Nietfeld / dpa / AFP
Annegret Kramp-Karrenbauer szövetségi védelmi miniszter és a CDU pártelnöke a Bundestag védelmi bizottságába érkezik, hogy a szélsőséges tendenciák ellensúlyozására kidolgozott reformterveit bemutassa. Fotó: Kay Nietfeld / dpa / AFP

Nem jobber Rambók, hanem a demokrácia őrzői

A nyáron kitört botrány óta az érintettek is megszólaltak: a KSK több kommandósa levelet írt a védelmi minisztériumnak, ezek pedig eljutottak a sajtóhoz is.

Sokan a kommandósok közül belefáradtak abba, hogy ”jobber Rambónak„ nézik őket, idézi a Süddeutsche Zeitung a birtokába jutott levelet. ”Szilárdan kiállunk szabad, demokratikus alaprendünk mellett, és nem tűrünk soraink között senkit, aki bármilyen színezetű radikális eszméket vall.„ Bár a levél szerzője is elismeri, hogy történtek hibák a KSK működésében, ezzel pedig eljátszották a beléjük fektetett bizalmat, ”de méltányos esélyt szeretnénk kapni arra, hogy visszanyerjük azt„.

”Németországnak szüksége van speciális egységekre. Az egységünk feloszlatása hatalmas veszteség lenne Németország számára, és hatalmas nyereség a demokrácia összes ellenségének.„

Szintén a KSK-n belülről szivárgott ki az a 14 oldalas levél, amit a Business Insider szerzett meg, és aminek a szerzője cáfolja, hogy léteztek volna szélsőjobboldali hálózatok, vagy hogy ilyen tevékenységek történtek volna a speciális egységen belül.

”Mi nem a demokráciánk ellensége vagyunk, sőt – mi védjük meg azt!„

Nem ért egyet a levélíró a védelmi minisztérium által megfogalmazott reformokkal sem: ”Véleményem szerint ezekkel a feltételekkel a reformerők célja az, hogy a KSK-t teljes gőzzel nekihajtsák a falnak.„ Szerinte a KSK katonái erős pofonként élték meg a második alakulat feloszlatását, és ellenzik a kiképzések kiszervezését is. ”Legyen tisztázás és reform, de mértékkel. Kérem, hogy a felülvizsgálatot és átalakításokat mihamarabb kövesse a stabilizálás időszaka.„

Vagy másképp, vagy sehogy

Persze nem valószínű, hogy a német hadsereg ehhez hasonló speciális alakulat nélkül maradna: Kramp-Karrenbauer szerint ”mindig is szükségünk lesz különleges egységekre„, hiszen bármikor előfordulhatnak túszejtések, terrortámadások és emberrablások is. Egyedül az a bizonytalan, milyen formában folytathatja tovább a KSK – ugyanis a próbaidőre bocsátott alakulat október végéig kapott időt a reformok végrehajtására. Ha ez addig nem sikerül, a teljes kommandós egységet felszámolják.

A következő hónapok feladata az egység belső megtisztulása, a hiányosságok és a hibák teljes felszámolása lesz, mondta július végén, a 2. század felszámolásakor Markus Kreitmayr, a KSK dandártábornoka. Csak a ”tisztességesek felkelésével„ menthető meg szerinte a KSK, amire október végéig van idejük. ”Egy csapatként van esélyünk arra, hogy megalkossuk a jövő KSK-ját. Ezt az esélyt együtt kell megragadnunk.”

(Borítókép: A Bundeswehr Különleges Erők Parancsnoksága gyakorlaton vesz részt a németországi Trollenhagen repülőtéren 2015. szeptember 28-án. Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!