Gigantikus adósság elől akart Észak-Koreába szökni a két Korea határán lelőtt férfi

2020. szeptember 29. – 10:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vélhetően Észak-Koreába akart szökni az a dél-koreai tisztségviselő, akit észak-koreai katonák lelőttek a két országot elválasztó tengeri határnál, derül ki a dél-koreai parti őrség kedden közzétett vizsgálatából. A vizsgálat szerint a férfi halála előtt kifejezte szándékát, miszerint északra akar menni, hírszerzési források szerint pedig korábban kapcsolatba is lépett Phenjannal, írja az MTI.

A parti őrség információi szerint a férfi 330 millió vonos (nagyjából 88 millió forint) adóssága elől akarhatott északra szökni. Az adósság nagy részét, csaknem 80%-át szerencsejátékkal halmozta fel. A vizsgálat kiderítette, hogy a férfi nem sokkal az eltűnése előtt találkozott a dél-koreai védelmi minisztérium több tisztségviselőjével.

Az áldozat testvére ugyanakkor állítja, hogy a halászati minisztérium alkalmazásában álló testvére véletlenül esett a tengerbe a kormányzati megfigyelő hajóról. A dél-koreai hatóságok azonban a tengeráramlatok tanulmányozásakor arra jutottak, hogy a férfi nem sodródhatott véletlenül észak-koreai területre, szándékosan kellett odaúsznia, ráadásul az áramlatokkal szemben.

A férfi szeptember végén tűnt el a két ország tengeri határának közelében, nem sokkal később pedig a dél-koreai védelmi minisztérium azt jelentette, hogy Észak-Korea talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették.

Phenjan elismerte, hogy a térségben járőröző katonái lövéseket adtak le egy arra tévedt dél-koreai hajóra, hozzátéve, hogy a katonák az előírások szerint jártak el. Az észak-koreai vizsgálat jelezte azt is, hogy a dél-koreai védelmi minisztérium állításával ellentétben nem a holttestet, hanem a tengeren hánykolódó felszerelést égették el, a vírus elleni védekezés részeként.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető a történtek miatt bocsánatot kért a dél-koreai néptől, Szöul pedig azt javasolta, hogy a két ország közösen vizsgálja ki a lelőtt tisztségviselő halálának körülményeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!