Elbukott a kormányalakítási kísérlet Libanonban

2020. szeptember 26. – 17:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott szombaton Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök, miután nem tudott kormányt alakítani, indoklása szerint a súlyos belpolitikai harcok miatt. Az NNA állami hírügynökség jelentése szerint Michel Aun államfő elfogadta a lemondást, és az alkotmánynak megfelelően fog cselekedni.

Korábbi értesülések szerint Adíb kormányalakítási kísérletei főleg azért jártak kudarccal, mert Nabih Berri, a síita Amal Mozgalom vezetője és a mozgalom szövetségese, az Irán támogatta Hezbollah síita mozgalom követelte, hogy a pénzügyminiszteri posztot adják síita politikusnak, írja az MTI.

Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök lemond. Fotó: HO / DALATI AND NOHRA / AFP
Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök lemond. Fotó: HO / DALATI AND NOHRA / AFP

Adíbot – aki 2013-tól kezdődően Libanon németországi nagykövete volt – augusztus 31-én, három héttel azután nevezték ki, hogy lemondott a Hasszán Diáb vezette előző kormány.

Azután kellett távozniuk, hogy augusztus elején a bejrúti kikötőben hatalmas robbanás történt.

2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, amit évek óta az egyik raktárban tároltak. Legalább 190 ember meghalt, több mint hatezren megsérültek, százezrek veszítették el otthonukat. A közel nyolcezer megrongálódott épület között több száz történelmi épület is van.

Az ország nemzetközi kereskedelmének javát a kikötőn keresztül bonyolítja, amit augusztus végén már újranyitottak, de még mindig tart a romok eltakarítása. Szeptember közepén szakértők figyelmeztettek, hogy a közelgő esős évszak további súlyos károkat okozhat a megrongálódott történelmi épületekben, ha nem tesznek megelőző lépéseket.

Egyelőre nem tudni, pontosan miért történt a robbanás. Őrizetbe vették a vámhatóság vezetőjét, de kiszivárgott dokumentumok szerint az ország felső vezetése is tudhatott a szükséges óvintézkedések nélkül tárolt vegyi anyagról. Tüntetéssorozat kezdődött az országban.

Libanon súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van, az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. Emmanuel Macron francia elnök szeptember eleji Bejrútban járt, a nemzetközi segélyeket ahhoz kötötte, hogy leindítják-e a reformokat októberig. Azt javasolta, hogy felekezetektől független szakértőkből alakítsanak kormányt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!