Kollégánk, Vorák Anita is elnyerte a MÚOSZ sajtódíját az Orbán eseményeire szervezett skandálókról szóló anyagáért

Kollégánk, Vorák Anita is elnyerte a MÚOSZ sajtódíját az Orbán eseményeire szervezett skandálókról szóló anyagáért
Vorák Anita – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Vorák Anita kollégánk is megkapta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) márciusi sajtódíját. A szervezet a márciusban megjelent anyagok közül A miniszteri biztos, a birkózó, a drogkutató és a modell katona – azonosítottuk, kiket állítottak rá az ellentüntetőkre Orbán országjárásán című anyagot emelte ki.

„Vorák Anita hosszas, kitartó munkájának eredményeképpen meg tudott nevezni jó néhány olyan személyt, akik azon »fekete sereg« tagjai, akiknek az a dolguk, hogy Orbán Viktor választási gyűlésein az ellentüntetők hangját túl kiabálják, vagy egyszerűen csak eltakarják, kiszorítsák őket. Módszereik durvák, a megszólaltatott fekete kapucnisok viszont tagadnak, mintha semmi közük nem lenne a szervezett akciókhoz” – írta méltatásában a MÚOSZ.

A MÚOSZ összesen négy anyagot emelt ki a márciusban megjelent tartalmakból, mivel indoklásuk szerint ezek egyformán fontosak a magyar valóság megismeréséhez, és megérdemlik a nyilvános elismerést.

A MÚOSZ még ezeket az anyagokat díjazta márciusban:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!