Nem közlünk politikai hirdetéseket a Telexen

2022. január 28. – 12:15

frissítve

Nem közlünk politikai hirdetéseket a Telexen

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan hivatalosan is elkezdődik a választási kampány, amely persze nem hivatalosan hónapok óta tart Magyarországon. Hamarosan ellepik az utcákat, utakat, tereket, villanyoszlopokat, postaládákat, Facebook-falakat azok a politikai üzenetek, amelyekre egyik oldal elégedetten bólogat, és amelyektől a másik oldalt kiveri a víz.

A politikai hirdetések közös jellemzője, hogy egyoldalúak, harsányak, leegyszerűsítőek, nem pártatlanok, és – mondjuk úgy – a valóságnak csak egy kicsiny részét mutatják meg, ha épp nem csúsztatnak. Vagyis pont azokat a jellemzőket hordozzák, amelyek távol állnak a Telexen megjelent tartalmaktól.

Éppen ezért a Telex a magyar nyilvánosság azon szigete lesz, ahol nem találkozhatnak majd az olvasók semmilyen politikai párt hirdetésével. Nem adunk el hirdetési helyeket a pártoknak, illetve hozzájuk kötődő, az ő kampányüzeneteiket tolmácsoló „civil szervezeteknek”; ha pedig a robot által automatikusan működtetett hirdetési felület szűrőit egy politikai szereplő kijátssza, a lehető leggyorsabban kitiltjuk onnan. A politikai pártok üzeneteivel, programjával, jelszavaival természetesen foglalkozunk, de minden esetben mellétesszük azok valóságtartalmát is.

Természetesen így az újság egy olyan bevételtől is elesik, amelyre biztosan számíthatna egy politikai kampányban. Sok ezren viszont éppen azért támogatnak minket, hogy a Telexen pártatlan, a pártok leegyszerűsítő üzeneteit alaposan elemző tartalmakkal találkozzanak. Mindezt köszönjük, az ő támogatásukra továbbra is számítunk, és persze mindenkiére, akik nem szeretnének politikai hirdetéseket látni a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!