Itt egy remek ajándéktipp!

2021. december 15. – 13:07

frissítve

Itt egy remek ajándéktipp!

Másolás

Vágólapra másolva

Idén októberben indult el a Telex Shop, és úgy látjuk, hogy ti is legalább annyira szeretitek, mint mi. Az első kollekció számos darabja szinte teljesen elfogyott pár nap alatt.

Jó hírünk van! Egyrészt az elmúlt hetekben sikerült újratöltenünk a leapadt készleteinket, mostanra pedig megérkeztek a téli kollekció termékei is.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A következő termékek érhetőek el a téli kollekcióban:

A korábbi termékeinkhez hasonlóan természetesen ezek is egyedi, kézzel készült, biopamut termékek.

Ezeken kívül természetesen elérhetőek a korábbi ruhadarabok is, ahogy A fukusimai búvár és más novellák című kötetünk is.

Aki pedig szívesen vásárolna ajándékba a boltunkban, de nem tudja, hogy a megajándékozott minek örülne igazán, annak ajánljuk a boltban szintén elérhető ajándékkártyáinkat! Ezek ráadásul digitális termékek, szóval nem kell a szállításukra várni, a megvásárlás után azonnal küldjük őket e-mailben.

Fontos, hogy a termékek karácsony előtti szállítását csak abban az esetben tudjuk garantálni, ha a rendeléseteket december 19. éjfélig feladjátok!

Ha a Telex Shopban vásároltok, akkor azon túl, hogy menő, jó minőségű cuccokhoz juthattok, még a működésünket is támogatjátok!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!