Már ne keressék a keresőt!

2021. április 8. – 10:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex indulása óta folyamatosan fejlesztjük az oldalt, megállás nélkül dolgozunk az újabb és újabb funkciókon. Hatalmas a feladathegy, de haladunk!

Az elmúlt hónapokban az app mellett (az már megvan, töltse le mindenképp) a legtöbben a keresőt hiányolták, és szakmányban kaptuk a leveleket, hogy egy ilyen egyszerű dolog hogyan hiányozhat.

Örömmel jelentjük, hogy mostantól már a kereső sem hiányzik!

A nagyító ikont kell keresni itt a fejlécben a jobb felső sarokban! (Az applikációban még nem érhető el a kereső, de hamarosan ott is találkozhatnak majd vele!)

Hogy miért kellett rá fél évet várni? Hogy az egyik fejlesztőnket idézzem: „szar keresőt nagyon könnyű csinálni, jót már lényegesen nehezebb”. Mi pedig a legjobb keresőt szeretnénk adni az olvasóinknak.

Szerintünk elég jó lett, lehet szabadszavasan keresni, de címekre, szerzőkre, címkékre (témák) is külön külön, sőt idézőjelek közé írva pontos kifejezésekre is, és persze ezeket mind kombinálva is. A találati listában kiemeljük, hogy egy-egy anyagban milyen környezetben fordul elő a keresett kifejezés, ráadásul szupergyors ez a funkció is.

Természetesen, ahogy az oldalon minden, a kereső is fejlődik majd a jövőben, lesz majd időszakra szűkítési lehetőség, ahogy néhány egyéb kisebb funkció is várható még, de már ebben a formájában is szuperül lehet használni.

Jó keresgélést mindenkinek!

Ha pedig támogatni szeretné, hogy a Telex még jobb legyen, még jobban fejlődjön, még stabilabban működhessen, akkor tegye meg ezt ezen a linken keresztül!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!