200 ezer euróval támogatná a Telexet az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat

2020. október 1. – 16:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt a közleményt eredetileg 2020.09.21-én osztottuk meg a Facebookon.

Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia a mai napon (09.21.) szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró adománnyal támogatja a Telex elindítását.

Hogyan kerültünk kapcsolatba Zdeněk Bakalával és a cseh Economia kiadóval?

Munk Veronika a felmondásunk után – ahogy sok más nemzetközi lapnak – interjút adott Bakala egyik kiadványának, a Respekt nevű újságnak is. Ezután megkereste az anyagot készítő újságíró, hogy olvasta a tulaj a cikket, és érdekelné a Telex, meg úgy általában a történetünk. Felvettük egymással a kapcsolatot, és a napokban felgyorsultak az események, kiderült, hogy Csehország egyik leggazdagabb vállalkozója, Zdeněk Bakala, illetve az Economia kiadó szeretné nagy összegű adománnyal segíteni az újságunk elindulását. Legjobb szakmai tudásunk szerint meggyőződtünk róla, hogy a szándék valós, az adományozó személye nem kockázatos. Az adomány egyelőre nincs nálunk, itt pusztán a szándék kinyilvánításáról van szó, az egésznek az előfeltétele, hogy a mi pénzügyi és jogi szakértőink az ő szakértőikkel együtt kidolgozzák, miként lehet ezt transzparensen és jogszerűen levezényelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!