Stefano Bottoni: a Fidesz céljai között az erdélyi magyarok szolgálata az utolsó

• már majdnem a teljes erdélyi magyar nyilvánosságot bekebelezte a Fidesz, ezt a folyamatot már csak a román hatalom beleszólása lassíthatja
• az orbáni rendszer visszaigazolva érzi magát a vasárnapi választás eredményei által
• a magyarországi rendszer úgy van kitalálva, hogy lehetetlen legyen választás útján kormányt váltani
• az erdélyi magyaroknak abból származna előnye, ha sikerülne kilépnie a nemzetállami logikából
• a választási kampányban a Fidesz új ellenségképet alkotott magának: Zelenszkijből lett az új Soros

A Fidesz történetének legnagyobb választási győzelmét érte el vasárnap, egyesek szerint az ellenzék megsemmisítő vereséget szenvedett. A Fidesz az előző négy mandátumában egyre intenzívebben és mélyrehatóbban alakította át a magyarországi társadalmat, ami Erdélyre is kihatással volt. Mire lehet számítani az új mandátumban a Fidesz részéről az erdélyi magyar közösség tekintetében, és mi az, ami eddig ellenállóbbnak bizonyult a rendszerrel szemben?

Ez az átalakítási folyamat már nagyjából a „magyar” Erdélyben is végbement. Az egyházakat, a vállalkozói réteget, a nyilvánosság és a politikai szféra majdnem egészét már bekebelezte a Fidesz. Hatalma még egyelőre közjogilag korlátolt, de sokféleképpen lehet embereket befolyásolni, így nagyon kevesen maradtak azok, akik még felemelik a hangjukat az Orbán-rendszerrel szemben, és nem ezt az „újbeszélt” követik, amit a magyar kormány folytat. Elvileg az állami intézmények lennének azok Erdélyben is, amelyek a Fidesszel szemben ellenállóbbak, mert ezek az intézmények, mint például a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, román állami támogatásból működnek. Ezek az intézmények egyelőre el tudták hárítani a befolyásolási kísérleteket. Ezt teszi Szlovákiában az Új Szó és a Pátria Rádió is.

Nem hiszek abban, hogy az erdélyi történelmi egyházak, kulturális vagy politikai tényezők részéről bárki is kritizálni merné Orbán Viktor rendszerét, és jelezné neki, hogy túl messzire megy. Ilyen nem lesz, mert a rendszer ebben a fokozatos radikalizálódásban viszi magával a magyar társadalom jelentős részét is. Előfordulhat, hogy az erdélyi magyar emberek nem érzékelik, hogy ők is egyre szélsőségesebbé válnak, de ők is változnak. Egy dolog lehetséges: hogy Bukarestből, Pozsonyból, Washingtonból vagy Brüsszelből mondják azt Orbánnak, hogy eddig és ne tovább, aki ezt figyelembe veszi, és mindaddig lelassít, amíg neki az jobban megéri. Utána viszont újra tovább halad előre.

Ezt a folyamatot már csak az lassíthatja, ha a román hatalom beleszól ebbe, mert azért ne feledjük el a romániai hárombetűs intézményeket (titkosszolgálatok, igazságügyi rendszer különféle intézményei – szerk. megj.) sem, amelyek résen vannak, és bizonyos értelemben ők szabják meg a végső határokat. Eddig azért viszonylag liberálisan kezelték ezt az ügyet Bukarestben. Én az utóbbi évekből kiindulva arra számítottam, hogy egy idő után megálljt parancsolnak Orbánéknak. Bukarest is pragmatikus ebben a kérdésben, mert az erdélyi magyar közösség politikai-kulturális integrációja a román demokráciába teljesen megfeneklett, és ezért már ők is lemondhattak róla.

Elképzelhető az, hogy a Fidesz az erdélyi magyarok által vezetett, román állami támogatásból működő intézményekben is befolyást szerezhet?

Az állami intézmények fillérekből gazdálkodnak, meg lehet őket fogni pályázatokkal, ösztöndíjakkal. A politikai, művészeti, akadémiai és bármilyen más szféra aktoraival is éreztethetik, hogy amennyiben „jól viselkednek”, akkor ösztöndíjat kapnak, ha nem, akkor elveszíthetik a támogatásokat. Ez a feltételekhez kötött rendszer már kiépült. Ha a rendszer elmélyül, akkor ennél durvább módszerekhez is nyúlhatnak. De miért is állnának le azokkal a folyamatokkal, amelyeket már elkezdtek, és miért lennének kegyelmesek az ellenszegülőkkel szemben, amikor éppen ez a kegyetlenség hozta magával a párt sikerét? Miért gondolnák meg magukat éppen most?

Mit mondott Orbán? Előre megy, nem hátra. A Fidesz által kialakított rendszer soha nem lesz liberálisabb, szabadabb vagy toleránsabb, sőt, egyre intoleránsabb lesz, mert ez a sikerének a záloga. A rendszer visszaigazolva érzi magát – és a vasárnapi választás mi más lett volna, ha nem a lehető legnagyobb visszaigazolása annak, hogy amit Orbán eddig csinált az jó, és azért jó, mert működik.

Be kell látnunk, hogy amikor megszámolják a határon túli szavazatokat, és azt látjuk, hogy a Fideszre leadott szavazatok bőven 93 százalék fölött vannak, akkor ez tökéletesen visszaigazolja a rendszer külhoni politikáját is.

Stefano Bottoni apai ágon olasz, anyai ágon magyar származású történész. Hat nyelven kutat és publikál, különös figyelmet fordítva Románia kommunista időszakában tapasztalt nemzet- és államépítésére. 2005-ben, a Bolognai Egyetemen doktorált a romániai Magyar Autonóm Tartomány történetéből. Dolgozata később könyv formájában is megjelent, Sztálin a székelyeknél címmel. De írt már könyvet Sztálin öröksége Romániában. Magyar Autonóm Tartomány, 1952-1960 címmel, illetve Orbán Viktorról. Az Orbán. Un despota in Europa című könyve a római Salerno kiadónál jelent meg. Bottoni 2009-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudományos munkatársa, 2012-től főmunkatársa. 2019 júliusától a Firenzei Egyetem oktatója. Magyarországi állását feladta, de az országot véglegesen nem hagyta el.

Mennyire látod annak a realitását, hogy egy feltételhez kötött rendszer alakuljon ki?

A feltételekhez kötött rendszer már kiépült, viszont Erdély egymilliós magyar közösségével szemben nem működik olyan tökéletesen, mint Vajdaságban, ahol pár tízezer embert kell kontrollálni. De ezek a folyamatok Vajdaságban hamarabb is elkezdődtek. És Erdély abból a szempontból is más világ, hogy több érdekcsoport és több regionális lobbi indult el, mivel Erdély mindig is többközpontú volt, ezzel lassan száz éve szembesül Budapest külhoni támogatáspolitikája. Amióta az RMDSZ feladta önálló politikai arculatát, az erdélyi magyarság hosszú utat tett meg, és fel sem lehet már ismerni a mai politikai mentális térképét. Teljesen megváltozott.

Az erdélyi magyar közösség gyakorlatilag két ország között lébecol, tudatilag, politikailag, gazdaságilag, mobilitási pályák tekintetében. Bukarest számára az RMDSZ addig létezik, amíg eléri a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot, és bármilyen kormánnyal együtt tud működni ideológiamentes alapon, és viszonylag olcsón. Magyarországnak olyan zsebpárt kell, amit kedvük szerint irányíthatnak, miközben Erdély és a teljes külhoni magyar világ Trianon következményében egy folyamatosan szétfejlődő közösség, ami egy szomorú, de tagadhatatlan körülmény.

Budapest megpróbál mindent az ő szája íze szerint megközelíteni, ez viszont az erdélyi kulturális értékekre és az erdélyi regionális nemzettudatra nézve pusztító hatású. Felszámolhatja ugyanis a helyi szinten hiteles, alulról jövő kezdeményezésű szellemi műhelyeket és eszközöket.

Ez a virtuális nemzetépítés az évszázad legnagyobb átverése, mert a valódi cél a magyarországi elit etetése, a helyi oligarchák helyzetbe hozása, a politikai közösségek maga alá gyűrése és a minőségi munkaerő Magyarországra való elszívása. A kettős állampolgárság azt az ígéretet hozta, hogy el lehet húzni Romániából, mert kap hozzá az ember egy használható útlevelet, és Magyarországon helyzeti előnyt az igazi „külföldiekkel” szemben, mert perceken belül integrálódhat: munkát talál, hitelt kap.

A határon túli magyarság elszívása persze nem deklarált célja a Fidesznek, de teljesen egyértelmű, hogy ez történik. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a szülőföldön való boldogulás a cél, mert az erdélyi magyarok szolgálata az utolsó a Fidesz céljai között, ha egyáltalán szerepel a listáján. Az erdélyi magyaroknak abból származna előnye, illetve úgy tudnák megtartani az erdélyi partikuláris érdek megjelenítését, ha sikerülne kilépni a két nemzetállami logikából. Budapest akkor szereti Erdélyt, ha az utasításait követi, és az ő szája íze szerint főz a konyhában. Az erdélyi receptekkel ugyanis az a baja, hogy zavart kelt, nem tudnak mit kezdeni velük, mert úgy ahogy az erdélyiek nagy része csak foszlányokban ismeri Magyarországot, ők sem ismerik Erdélyt eléggé, és sokszor totálisan félreértik.

Szokták is mondani, hogy az erdélyi magyarok jobban hasonlítanak az erdélyi románokra, mint a magyarországi magyarokra. Orbán és a Fidesz kommunikációs üzenetei viszont néha nagyon pontosan betalálnak az erdélyi magyaroknál, és hatással vannak az erdélyi magyarok érzelmeire, gondolkodására. Nekem úgy tűnik, hogy mégis ismerik azokat a hívószavakat, amelyek hatással tudnak elérni.

Orbán Viktor, ahogy öregszik és terebélyesedik, testileg is nagybácsis figurává válik, úgy alakul ki róla az a kép, hogy ő testesíti meg a nemzet atyját. A Fidesz határon túli politikája pedig már a 1990-es évek óta nagyon aktívan jelen van Erdélyben is. Ez tehát nem egy újkeletű érdeklődés a részükről. A Fidesz számára a külhoni magyarság már a kezdetektől fogva nagyon fontos politikai tényező volt, és azóta is tudatosan építenek arra a narratívára, hogy a határon túli magyarok a magyar nemzet szerves részei. A határon túli magyarok meg nyilván nem felejtik el a Fidesznek, hogy a párt a nemzet részeként tekint rájuk, ahogyan a kettős állampolgárság megadása sem merül feledésbe, mert ezek számukra fontos kiállások voltak.

Ugyanakkor Orbán Viktornak van egy személyes karizmája: a nagyon egyszerű emberekkel is képes megértetni magát. Képes elbűvölni és hatalmába keríteni közösségeket, a közvéleményt és a köztudatot is, és azt kedve szerint formálni. Tökéletesen meg tudom érteni azt a nénit vagy bácsit, aki Orbánban a magyar nemzet vezetőjét látja, aki nem csak közjogilag, és nem csak területileg Magyarország miniszterelnöke. Én csak azt mondom, hogy gondolkodjanak azon túl is, amit Orbánban látnak. Néha azt kell elhinni, amit látunk, mert az az igazság. Orbánnál látjuk a totális hatalom iránti vágyat, ez pontosan az, amit ő akar, mert nagyon szereti. Ő a '90-es évek óta erre a hatalomra törekszik. 2010 után lehetőséget kapott rá, hogy megvalósítsa, azóta pedig ezt a rendszert igyekszik tökéletesíteni és totálisan kiterjeszteni határon belül és kívül is.

A vasárnapi választás nem egy véletlenszerű eredmény, Orbán nagyon gondosan megtervezte, pontosan így szervezte, és egy személyben irányította a rendszert. Ha ezt a képet megvizsgáljuk, akkor előkerülnek azok az elemek, amelyek az állami propagandából vagy a kormánypárti médiából kimaradnak. Az Orbánról és a Fidesz kommunikációjáról szőtt kép sokkal árnyaltabb. A nagy egész pedig sajnos kevésbé pozitív Magyarországra nézve. Főleg abban a kérdésben negatív, hogy Orbán hogyan ítéli meg a háborút, mert a háború politikai és erkölcsi megítélése nem kommunikációs kérdés kellene, hogy legyen. Ez arról is szól, hogy hol helyezkedünk el a világban, mit gondolunk a közösségünkről és az értékeinkről. Az Orbáni rendszert több országban úgy tanítják, mint a hibrid rendszernek és az újbeszélnek egy iskolapéldáját, csak erről kevesen tudnak. Az erdélyi magyarság ebben a rendszerben egy kísérleti nyúl, és fáj nekem látni ezt a kísérleti nyulat ott a műtőasztalon.

Ezeken a kiépített rendszeren keresztül jutatta el a békekampánynak álcázott oroszbarát politikai tartalmakat is az erdélyi magyarokhoz?

Orbán Ukrajnával kapcsolatos álláspontja esetében szintén megjelent a tudatos kegyetlenség, mert a szavazatmaximalizálást abban látta, ha kihasználja az ukránokkal szembeni, a háttérben megbújó előítéleteket. A választási kampányban a Fidesz új ellenségképet alkotott magának: Zelenszkijből lett az új Soros, ami ugyanolyan politikai termék, mint a migránsok, a sorosozás és a gyurcsányozás. Ezekkel a marketing üzenetekkel pedig az a probléma, hogy beépülnek a kollektív tudatba, a közbeszédbe és alakítják is azt. Ezek miatt a politikai termékek miatt szűklátókörűség veszi körül világpolitikai kérdésekben a magyar társadalmat. Szörnyű azt látni, hogy az emberek tömegesen kritikátlanul veszik át a párt álláspontját, és még okos emberek is hihetetlen butaságokat, álhíreket terjesztenek.

Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kommunikációja hatására a magyar lakosság jelentős része úgy gondolja, hogy az ukránok maguknak keresték a bajt. Azt sulykolták, ez a zsidó elnök, ez a Zelenszkij, Soros meg Biden, a nyugatiak embere, és nekünk úgy kell kimaradni a háborúból, hogy valójában csendben, Putyinnak szurkolunk. Ez undorító.

Leginkább az fáj, hogy ismerősök, barátok azonosulnak ezzel a propagandával, továbbadják azt a közösségi médiában vagy a sajtóban. Magyarország és a magyar nemzet nagy árat fog fizetni ezért, mert nem lesz kegyelem az oroszpárti álláspont miatt Magyarországgal szemben, és nem lesznek szövetségeseink, akik megvédhetnének.

Ott leszünk hagyva meztelenül, a saját félrement igazságunkkal, agymenéseinkkel és a rosszul kiválasztott szövetségesekkel. Egyszerűen tanulni kellene a történelemből.

Magyarország az első világháborúban kitartott egy szövetség mellett, a második világháborúban még rosszabb álláspont mellett tartott ki, és mindkét esetben meg volt ennek a következménye. Szerbia kivételével, amit NATO-erők bombáztak 1999-ben, Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol a kormány és közvélemény jelentős része úgy nyilvánul meg ebben az agresszióban, a háború témájában, hogy az agresszor mellé áll, mert ez van a sorok között. Én is tudok olvasni a Fidesz sorai között. Aki pedig ebből politikai hasznot akar húzni, az egy szintre kerül a hullarablókkal.

12 éves kormányzásának a mélypontjának tartom azt, hogy a Fidesz békének álcázott Putyin-párti retorikát folytat, már csak azért is, mert valószínűleg akkor is nyertek volna a választáson, ha nem így állnak a háborúhoz, és nem taposnak rá az áldozatokra. De megtették, ezzel pedig részemről átléptek a vörös vonalon.

A Putyin-párti álláspont pedig az erdélyi magyarok esetében is feltűnően megjelenik.

Amikor egy olyan kisebbségnél jelenik meg a háború putyini álláspontja, mint az erdélyi vagy a vajdasági magyarság, az önpusztító. Egy politikai közösségnek a programszerű elszáradása pedig épp azt jelenti, hogy nagyon kevés szó esik a helyi társadalmakról, a városi, falusi közösségekről, és gyakorlatilag az egész egy geopolitikai vagy „spirituális” térbe helyeződik át (pl. gyermekvédelem a „gendertől”), ahol minden elveszíti az értelmét.

Ha az erdélyi magyarok saját példájukon keresztül belegondolnának ebbe a kérdésbe, látnák, hogy ez lényegében olyan, mintha valaki jönne, és azt mondaná, hogy: „Mi a franc az a székely? Senkik, románok, csak nem tudnak róla”. Lényegében ez történt az ukránokkal szemben is: egy másik ország lesöpörte az asztalról azt, hogy mit gondol egy közösség önmagáról, mint szuverén ország és mint nemzet.

Senkit nem érdekelt, hogy Putyin állítása igaz-e. Ha ő ezt így gondolja, akkor mások számára is el volt döntve, hogy ez így van. Húsz év agymosás után az orosz társadalom jelentős része készségesen elhiszi Putyinnak, amit mond, és támogatja terveiben. Az orosz és a magyar társadalom közötti párhuzam az, ami ijesztő, hisz azt mutatja meg, hogy az emberek képesek elhinni bármilyen féligazságot, konteót és nyílt hazugságot, ha eleget sulykolják beléjük, és eléggé meggyőzően adják elő.

Az elmúlt években azt láthattuk, hogy az erdélyi magyar politikusok egyre inkább alárendelték saját szuverenitásukat a magyar kormánynak és vették át sorra annak retorikáját is. Az RMDSZ kommunikációjában viszont épp az ukrán-orosz háború témája volt az, amelyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilvánvalóvá tette, hogy ő és az RMDSZ ukránpárti álláspontot képvisel.

Kelemen Hunor még mindig egy olyan párt elnöke, ami az Európai Néppárt (EPP) tagja. Az RMDSZ-t nem rúgták ki, nem is ment a Fidesz után. Az RMDSZ helyzete ebből a szempontból más, mint a Fideszé. Másrészt Kelemen Hunor olyan kormánynak a miniszterelnök-helyettese, amely másik állásponton van az ukrán-orosz háború témájában. Ezt a román álláspontot azonban bármennyire is ugyanolyan kiegyensúlyozatlanul jelenik meg a román médiában, még mindig emberibbnek és érthetőbbnek látom, mint a hamisan békepárti magyar érvelést. A putyini álláspont ugyanis Magyarországon és Olaszországban is egy békepárti retorika mögé bújtatták. Nyilván senki nem merte azt mondani, hogy egyetért azzal, amit Putyin csinál, hanem inkább azzal jöttek, hogy az ukránok mit csináltak a nyelvtörvény kapcsán és mit nem tartottak be, milyen ott a demokrácia helyzete (miközben a magyar demokrácia gyakorlatilag megszűnt létezni, mert a Fidesz minden alternatívát megfojt). Vagy hogy Koszovóban és Irakban mit csináltak az amerikaiak – mintha az Egyesült Államok indított volna háborút. Átvitték a dolgot egy geopolitikai zagyvaságba, ilyen Nógrádi György féle okoskodásba, amibe teljesen elvész az erkölcs és a lényeg, hogy ki az áldozat és ki az agresszor.

Nincs tehát önálló erdélyi magyar álláspont az orosz-ukrán háborúban, ez inkább egy vergődés két szélsőséges álláspont között. Az erdélyi magyar közvélemény két erős, ellentétes impulzus között találja magát és mindkét mintát követi. Van egy román közvélemény, ami jelentős részben Nyugat-párti, erélyesen oroszellenes, és van egy oroszpárti magyarországi álláspont, ami nem Erdélyből származik. Ugyanakkor az erdélyi potentátok mind a Bálnában várták a választási eredmények közzétételét, mert ők már egzisztenciálisan érdekeltek a rendszer fennmaradásában.

Nem egy irigylésre méltó helyzet, hogy az RMDSZ két szélsőséges álláspont közé szorult és ezek között az impulzusok között kell egyensúlyoznia, de a szövetség számára pont ez az európaiság jelenthetne egyfajta kiutat. Az RMDSZ-en múlik, hogy mennyire hagyja magát fojtogatni Budapest által, mert ezért cserébe van pénz, paripa és fegyver. Budapest ölelése viszont hosszú távon halálos. Az Európai Néppárthoz vagy egy normális politikai családhoz való tartozás hosszútávon akkor is sokkal többet hozna az RMDSZ számára, ha eddig az Európai Unió valóban nem tett sokat a kisebbségekért.

Bárki is egy percig komolyan gondolja, hogy Putyin vagy a szövetségesei egy ujjukat is meg fogják mozdítani a kisebbségekért? Nézzenek utána például, hogy mi lett a krími tatárokkal 2014 után. Őshonos kisebbség voltak a cári Oroszországban, a Szovjetunióban és később Ukrajnában, illetve most már nyolc éve Putyin Oroszországában is, és azóta nagyon rossz helyzetben vannak. Nincs miért reménykedni egy alternatív álláspontban, és nem kell mindig a Nyugatot szapulni, mert ez most trendi. Meg kellene nézni, hogy hol vannak Erdély hosszú távú stratégiai érdekei, és azt gondolom, hogy Románia ebben a tekintetben mindig okosabb külpolitikát folytatott, mint Magyarország. Oda fészkeli be magát, ahol érdekében áll. Magyarország pedig olyan játékokat folytat a saját külhoni közösségeinek a hátán, azok bőrét is lehúzva, ami egyszerre gusztustalan és veszélyes.

Milyen mozgástere lehet az erdélyi politikai közösségnek az újabb kétharmad vonatkozásában?

Nulla. Legközelebb már jelöltként sem vesznek részt a romániai választásokon olyan személyek, akik nem értenek egyet maradéktalanul a Fidesz álláspontjával. Jól öltözött, jól fésült, a Mathias Corvinus vezetőképzésen felnőtt fiatal káderekkel helyettesítik őket a döntéshozó szervekben, akik továbbadják Csíkban meg Szentgyörgyön, amit Budapestről megmondanak nekik. Az erdélyi politikai közösség felszámolta saját cselekvőképességét, amikor a Fidesz rendszerének kiépítéséhez asszisztált.

Nyilván a politikusok, vállalkozók, polgármesterek, kijáróemberek számára anyagi és egyéb előnyökkel járt a kiépülő rendszer, tartozni akartak egy közösséghez, mert számukra Magyarország több mint szülőföld: maga a viszonyítási pont. Az erdélyiek nagy részének viszont felületes ismeretei vannak Magyarországról, és egyszerűen nem látják át, hogy felépítettek számukra egy pont olyan romantikus képet Magyarországról, mint amilyen a magyarországiak fejében is él Erdélyről. Ezek a képek pedig kártyavárként omlanak össze, amikor a valósággal szembesülnek, de a kártyavár az erdélyiekre fog ráomlani. A kérdés már csak az, hogy a katasztrófa mikor érkezik és hogyan lehet felkészülni rá.

Mire számíthatnak az erdélyi magyarok az elkövetkezendő négy évben?

Nagyon remélem, hogy Erdélybe mindig nagyon sok pénz fog érkezni, meg annál több is, sok lesz a focipálya, a templom és az óvoda, és jut belőle ingatlanfejlesztésre, földvásárlásra és traktorokra is. Csak azt is lássuk be, hogy idén recesszió lesz, és nem tudjuk, hogy jövőre mi várható. A háború elképesztő kihatással lesz az Európai Unió tagországaira, ezen belül a magyar és a román gazdaságra is. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen időszakban a támogatási szintet fent lehet tartani vagy fokozni lehet. Várható volt, hogy az a manna, ami eddig Erdélybe érkezett, ha nem is teljesen ér véget, de nem tarthat örökké. Ennek a határa a magyar költségvetés tűrőképessége. Illetve, olyan egyszerű dolog, hogy Brüsszelből érkezik vagy nem érkezik pénz.

Másrészt nem tudom, hogy Erdélyben mennyire érzékelik, de Magyarországon soha nem volt ennyire megosztott és polarizált a társadalom. A határon túliakról értelmiségi és nagyvárosi körökben a vélemény soha nem volt olyan lesújtó mint most, ami engem nagyon elszomorít. Sokakban az a kép él, hogy a határon túliakat a Fidesz felhasználja a politikai céljaira, amire oda kell figyelni, mert a támogatások egy része valóban ésszerűtlenül és korrupciós módon ömlik Erdélybe, Vajdaságba és Kárpátaljára. Ennek pedig ára van, mert ez a pénzt a magyar adófizetőktől veszik el.

Politikai elemzőktől már a választás előtt, de főleg utána azt hallhattuk, hogy az ellenzéki pártok kudarca jól érzékeltette, hogy az orbáni rendszer leváltásához valóságos csodára van szükség. Sokan abban reménykedtek, hogy a koronavírus-járvány, a háború miatti gazdasági nehézségek, a jogállami mechanizmus elindítása és az uniós pénzek kiesése megrendíti a rendszert, azonban ez nem következett be. Véleményed szerint milyen tényező rengethetné meg a rendszert?

Nem hiszek már a gazdasági válságokban. Magyarország már két gazdasági válságot, jelentős gazdasági megrázkódtatást is átélt Orbán alatt. Az elsőt 2011 és 2012 között, a másikat 2020-2021-ben. Ezeket a rendszer politikai veszteség nélkül hozta be. És még ott volt a koronavírus-járvány is, a maga 45 600 halottjával. Ezeket a válságokat a rendszer belső eszközökkel tökéletesen tudja kezelni, ezért mondom azt, hogy senkinek nem kell várnia, hogy a gazdasági válság majd elhozza az általuk várt csodát. A bukás pedig nem is választási úton fog történni, mert ez a rendszer úgy van kitalálva a választási törvénytől kezdve a médián és az anyagi-logisztikai lehetőségeken keresztül, hogy lehetetlen legyen választási úton kormányt váltani.

Ez a feladat nem csak Márki-Zay részéről volt lehetetlen vállalás, hanem Szél Bernadett vagy Vona Gábor részéről is kivitelezhetetlen volt. Nincs az az élő ember, aki Orbán Viktort ebben az Orbán Viktor által felépített rendszerben le tudná győzni. Ezért hozták létre és alakították ilyenné a rendszert. Ennek a rendszernek csak két dolog képes megálljt parancsolni: ebből az egyik Orbán Viktor egészségügyi helyzete, mert a rendszer oly szorosan kötődik hozzá, hogy ha megszűnik létezni, megtörik a varázs, és vele bukik vagy gyors átalakulásra kényszerül maga a rendszer is. Ellenkező esetben Magyarország sorsa ehhez a rendszerhez van kötve, és a határon túli magyarok, mivel egyre jobban kötődnek közjogilag és nem közjogilag is Magyarországhoz, tetszik vagy nem tetszik, Magyarország sorsán fognak osztozni.

A másik lehetséges kiút egy olyan durva megrázkódtatás, ami erőszakos és rendkívül fájdalmas. Ez lehet egy háború vagy egy olyan globális válság, ami túlmegy azon, amit belső eszközökkel Budapestről kezelni lehet. Ez ugyanis az egész magyar állam helyzetét megkérdőjelező, és az első vagy második világháborúhoz mérhető megrázkódtatás lenne.

A kommunisták legalább 1989-ben pragmatikusak és előzékenyek voltak, és megteremtették annak az előfeltételét, hogy bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe politikai hatalmat engedtek át ellenfeleiknek. Orbán nem fogja, mert ő nem ilyen. Előre mennek, nem hátra – ezt írták mindenütt.