Kínában halottas kocsik hosszú sora állt a Covid-19 miatt kijelölt krematóriumnál

2022. december 20. – 09:51

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Kína december elején feloldotta a szigorú Covid-lezárásokat, most arra készülnek a kórházak, hogy jelentősen emelkedni fog a kezelésre szoruló betegek száma. A Guardian azt írja, hogy a hatóságok az intenzív ágyak és az egészségügyi dolgozók számának növelésén, valamint a gyógyszerellátás bővítésén dolgoznak.

Kína két év után oldotta fel a szigorú zéró-Covid stratégiát, amivel két éven keresztül hatékonyan fojtotta el a járványt. Több esetben előfordult, hogy néhány fertőzött miatt akár milliós nagyvárosokat zártak le hermetikusan. Miután már tüntetések törtek ki, megszüntették a lezárásokat.

A kínai oltások nem elég hatékonyak, sokan pedig nem is védettek. Még ha nem is veszélyesebb a mostani vírusvariáns a korábbiaknál, az alapvető járványmatematikai összefüggések alapján ha sok ember fertőződik meg, akkor sokan kerülhetnek kórházba, amelyek így túlterhelődhetnek.

Most az epidemiológusok a télre 800 millió fertőzöttet várnak. Eric Feigl-Ding epidemiológus más szakértőkkel együtt úgy becsüli, hogy emiatt a következő három hónapban milliós lesz a halottak száma, és senki nem tudja, milyen válságot indít ez el a kínai gazdaságban és a világban.

A Guardian szerint a hivatalos kínai statisztikák erre a hétre egyelőre 10 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetről számoltak be, ennek azonban ellentmondanak azok a hírek, amelyek szerint megugrott a temetkezési vállalkozások forgalma.

Pekingben a Reuters jelentése szerint a hétvégén halottas kocsik hosszú sora állt a Covid-19 miatt kijelölt krematóriumnál, ahova vegyvédelmi ruhás munkások vitték be a halottakat. Azt nem lehetett megállapítani, hogy az oda szállított halottak mind a Covid áldozatai voltak-e.

A Global Times szerint több nagyvárosi kórház lélegeztetőgépeket és más sürgősségi felszereléseket szerzett be. A jelek szerint a kórházakban, különösen az intenzív osztályokon probléma lehet, hogy nincs elég szakképzett személyzet. A múlt héten arról érkeztek hírek, hogy orvosoknak és ápolóknak pozitív Covid-tesztek után is dolgozniuk kellett. Egy jelentés szerint a kórházak igyekeznek minél hamarabb más intézményekből kölcsönvenni dolgozókat, akiket átképeznek a Covid-betegek ápolására.

Henan tartomány több mint kétszeresére akarja növelni az intenzív osztályok számát, és közel tízszeresére a ott dolgozó orvosok és ápolók számát. A 15 millió nagyváros, Katon (Guangzhou) is megnövelte kórházi kapacitásait, hogy a korábbi 40 ezer helyett akár 110 ezer beteget is el tudjon látni. Az intenzív ágyak számát 455-ről 1385-re növelik.

A jelenlegi hullám várhatóan ebben a hónapban tetőzik a nagyvárosokban. A második és harmadik hullám a holdújévi utazások és azután várhatók, hogy az emberek a szabadságuk végeztével tömegesen térnek vissza dolgozni.

Minden új járványhullám egy országban új változatok kockázatával jár, és ez a kockázat annál nagyobb, minél nagyobb a járvány, és a jelenlegi kínai járványhullám nagynak ígérkezik – mondta a Reutersnek Alex Cook, a Szingapúri Nemzeti Egyetem Közegészségügyi Iskolájának kutatási dékánhelyettese.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!