Kantonban folytatódott a koronavírus miatt hozott szabályok elleni tiltakozássorozat

2022. november 30. – 08:57

Kantonban folytatódott a koronavírus miatt hozott szabályok elleni tiltakozássorozat
Tüntetés Pekingben november 28-án – Fotó: Stringer / AFP / Anadolu Agency

Másolás

Vágólapra másolva

Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel a dél-kínai Kantonban kedd este, írja a Reuters és az MTI. A mostani összecsapás a legújabb a hétvégén kiéleződő tiltakozássorozatban, amely a koronavírus miatt hozott szigorú szabályok és lezárások miatt van.

A sanghaji, pekingi és egyéb kínai tiltakozásokat az váltotta ki, hogy Kína rekordszámú Covid-esetet tesz közzé naponta, miközben továbbra is tartja a járvány miatti szigorú szabályozásokat. A demonstrálók már nemcsak az emberek életét megnehezítő és a gazdaságot gyengítő szigorítások enyhítését, hanem Hszi Csin-ping elnök lemondását és az országot több mint 70 éve irányító Kínai Kommunista Párt távozását is követelték a tüntetéseken.

Kantonban a közösségi médiára – a többi között a Kínában betiltott Twitterre – felkerült képsorok tanúsága szerint a tiltakozók lebontották a város több pontján felhúzott barikádokat, megdobálták a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek, többeket pedig megbilincselve vittek el. A tüntetéssorozathoz a világ több pontján csatlakozik a helyi kínai közösség, így például Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Londonban is.

A 19 milliós városban már két hete is tiltakoztak a járvány miatti korlátozások ellen. A tiltakozássorozatban az emberek fehér lapot tartanak a fejük fölé, amellyel a szólásszabadság hiányát jelzik. A párt központi bizottságának kedd esti közleményében „határozott fellépést” ígértek a „szabotázsakciók, a törvénytelenségek és a közrend megzavarása” ellen, a külügyminisztérium pedig arra intette az állampolgárokat, hogy „csak a törvény adta keretek között gyakorolhatják jogaikat”.

Kínában továbbra is a „zéró Covid”-politika van érvényben, miközben a világ nagy részén feloldották a korlátozások többségét. E politika egész városrészek lezárását és karanténok elrendelését is lehetővé teszi a hatóságoknak, valamint azt is, hogy barikádokat emeljenek járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt lakó- és gyárépületek köré. Bár az utóbbi hetekben valamelyest nőtt a fertőzöttek száma, az esetszámok Kínában még mindig alacsonyabbak, mint sok más országban.

A tüntetéssorozatról itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!