Galgóczi Ágnes: Nyáron lecseng a járvány, de nem lehet tudni, hogy lesz-e hatodik hullám

2022. május 12. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1-en. Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma. Azt mondta, hogy az új esetek kb. 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya.

A legtöbb fertőzöttet Budapesten és Pest megyében regisztrálják, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma, bár nem drasztikusan. A szennyvízből vett minták alapján kijelenthető, szinte mindenhol csökken a koronavírus örökítőanyagának mennyisége, és mára a legtöbb helyen – egy-két város kivételével – mérsékelt a szennyvízben mért örökítőanyag koncentrációja – mondta.

A szakértő szerint nyáron lecseng majd a járvány, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ősszel lesz-e hatodik hullám. Azt mondta, hogy Magyarországon 64-65 százalékos az átoltottság, de nagyon sokan vannak azok, akik nem kaptak harmadik oltást. A negyedik oltás is elérhető, de ezt elsősorban az időseknek vagy a „kockázati csoportba” tartozóknak ajánlotta az osztályvezető.

Az e heti járványadatokat több mint egy hét után szerdán tették közzé a koronavírusról tájékoztató hivatalos oldalon.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass