Jobb vakcinával készül az őszre a Moderna

2022. április 19. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Moderna kedden bejelentette koronavírus-variánsok elleni oltásainak előzetes vizsgálati eredményeit, írja a Times. Az eredmények szerint a cég olyan vakcinát tervezett, ami jobb és hosszabb ideig tartó védelmet nyújt, mint az eredeti változat.

A vállalat közölte: a vakcina még egy másik változatát is tesztelik, amitől azt várják, hogy az még jobb lesz. Ezek az eredmények május végén vagy június elején várhatók.

A cég – külső szakértők által még nem értékelt – eredményei alapján reménykedni lehet benne, hogy őszre, amikor a koronavírus várhatóan újra teljes erővel támad, jobb oltóanyaggal fognak rendelkezni. Az eredmények az elsők a maguk nemében.

A jelenlegi vakcinák megvédik a legtöbb embert attól, hogy a koronavírus miatt kórházba kerüljenek vagy meghaljanak. De a fertőzés elleni védőerejük gyorsan csökken. A Moderna kutatásaiban a meglévő vakcinát a Covid béta változat ellen tervezett vakcinával kombinálták, amit először 2020 végén észleltek.

Úgy találták, hogy a kombináció erősebb védelmet nyújt a delta és az omikron változat ellen is. Azok az önkéntesek, akik az újrakonfigurált vakcinával emlékeztető oltást kaptak, több mint kétszer annyi antitestet termeltek az omikron variáns ellen, mint azok, akik a meglévő Moderna-vakcina emlékeztető oltását kapták. A hozzáadott védelem hat hónapig fennmaradt az omikron változat ellen, a delta ellen viszont visszaesett a meglévő vakcina által kiváltott szintre.

Dr. Paul Burton, a Moderna egyik szakmai vezetője egy interjúban azt mondta, hogy még jobb eredményekre tippel, ha a meglévő vakcinát az omikron elleni vakcinával kombinálják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!