Kijárási tilalmat vezetnek be két kínai nagyvárosban is a koronavírus újabb hulláma miatt, pedig kevesebb az új fertőzött, mint több európai országban

2022. március 20. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kínában újabb városokat zárnak le a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezésére, emberek millióinak mozgását korlátozva, írja az MTI. A kínai szárazföldön a járványhelyzet jelenleg az Oroszországgal határos Csilin tartományban a legsúlyosabb, innen jelentették a fertőzöttek több mint hetven százalékát. A járványhullámot a koronavírus omikron variánsa okozza, az elmúlt hetekben több ezer esetet azonosítottak Csilinben, ahol eddig nyolc ideiglenes kórházat és két karanténközpontot hoztak létre a fertőzöttek kezelésére és elkülönítésére.

A tartomány két nagyvárosában – Csangcsunban és Csilinben – szigorú korlátozásokkal igyekeznek megfékezni a vírus terjedését. Csilin vezetése vasárnap jelentette be, hogy a város csaknem 4,5 millió lakója hétfői kezdettel három napon át nem hagyhatja el otthonát. A tartomány székhelyén, Csangcsunban pedig, ahol már több mint egy hete korlátozások vannak érvényben, hétfőtől szintén háromnapos házi karantént léptetnek életbe.

A 9 milliós Csangcsunban március 11-én vezettek be kijárási tilalmat, amely alapján az ott élők csupán minden második napon hagyhatták el lakóhelyüket bevásárlás céljából. A korlátozások alól csupán az egészségügyben és a járványkezelésben dolgozók élveznek kivételt.

Az Our World in Data adatai alapján Kínában lakosságarányosan is jobb a járványügyi helyzet, mint Európa több országában, Ausztriában és Németországban is újra növekszik az új fertőzöttek száma. A Bloomberg pénteken azt írta, hogy Ausztriában az elmúlt hét napban átlagosan több mint 3500 megbetegedést regisztráltak 100 000 lakosra vetítve. Magyarországon pénteken 3322 új fertőzöttet találtak és 66 beteg halt meg egy nap alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!