Megugrott a fertőzöttek száma Hongkongban, néhány hét alatt megteltek a kórházak

2022. február 28. – 17:12

Megugrott a fertőzöttek száma Hongkongban, néhány hét alatt megteltek a kórházak
Koronavírus-fertőzöttek egy hongkongi kórház előtt február 17-én – Fotó: EyePress News / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az omikron variáns miatt úgy meg ugrott a hongkongi fertőzöttek száma, hogy már nem férnek be a kórtermekbe – írja a New York Times. A Worldometer adatai szerint januárban kezdett el gyorsan emelkedni az új fertőzöttek napi száma, de február elején robbant be igazán. A halálozási esetszám is nagyot ugrott, vasárnap 26 ezer új fertőzöttet regisztráltak és 82-en haltak bele a fertőzés szövődményeibe. Néhány héttel korábban, február 12 és 15 között 3-an haltak meg naponta.

Már a múlt héten is írtuk, hogy az új hullám súlyos járványügyi válságot hozott Hongkongba, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy márciusban a teljes lakosságot letesztelik. Január végén egy kisállatboltban megjelenő gócpont miatt úgy döntöttek, hogy kétezer hörcsögöt és kistestű emlőst mészárolnak le, hogy megállítsák a fertőzést. A kórházak nem voltak felkészülve a sok új fertőzöttre, ezért sokakat a szabadban, sátrakban, konténerekben kezelnek.

Egy konténerekből épülő karanténkórház Hongkongban. Ha elkészül, elvileg 14-17 ezer beteget tudnak majd itt elkülöníteni – Fotó: EyePress News / AFP
Egy konténerekből épülő karanténkórház Hongkongban. Ha elkészül, elvileg 14-17 ezer beteget tudnak majd itt elkülöníteni – Fotó: EyePress News / AFP

A NYT szerint a hatóságok nem tudják elég gyorsan elszállítani a halottakat, mert a múlt héten több mint 400-an haltak bele a szövődményekbe. A kórházvezetők szerint azonban az elszállításban nem feltétlenül az okoz nehézséget, hogy sokan halnak meg, hanem logisztikai problémák adódtak. A város három halottasháza összesen 3000 elhunytat tud befogadni, de már majdnem megteltek.

Az elmúlt két hétben a korábbi adatokhoz képest 821 százalékkal ugrott meg az újonnan regisztráltak száma. Míg sok Kínai városban akár a teljes települést lezárhatták, hogy megállítsák a vírus terjedését, Hongkongban nincsenek meg az ehhez szükséges erőforrások. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy csak az menjen kórházba, akinél súlyos tünetek jelentkeznek, valamint felmerült, hogy enyhítenek a zéró tolerancián, és például megengedik, hogy a fertőzött gyerekek otthon maradhassanak a szüleikkel.

Kínából egyébként idén napi 100-350 új regisztrált esetet jelentettek, viszont 0 szövődményekből adódó halálesetet. Az USA-ban idén a fertőzési csúcs január 10-én volt több mint 1,4 millió új fertőzöttel, de február 26-án például már csak 9086 új esetet és 197 halottat jelentettek. Oroszországban január 10-én indította be az omikron az új hullámot, de már csökkenő tendencia látható, február 27-én 117 ezer új esetet regisztráltak szemben a 12-ei 203 ezerrel. Az elmúlt napokban 700-800-an haltak bele a vírus szövődményeibe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!