Egyes igazgatóknak jelenteniük kell, hogy az iskolájukban hány tanulónak lett pozitív a koronavírustesztje

2022. január 19. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

A területi népegészségügyi hatóság több iskolaigazgatót is arra utasított, hogy folyamatosan figyeljék és jelentsék az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) a pedagógusok és diákok pozitív koronavírusteszt-eredményeit – írja a Népszava.

„Igazgató asszony, maga köteles böngészni az EESZT-t és az ott megjelenő pozitív teszteredményeket jelenteni, még akkor is, ha csak háziorvos általi gyorsteszt” – áll az egyik, a Népszava által idézett levélben. Az indoklás szerint a „megnövekedett esetszámok miatti káosz” miatt van erre szükség.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás megerősítette, hogy egyes intézményvezetők valóban kaptak ilyen utasítást, ugyanakkor olyan iskolákról is tud, ahol az igazgatók nem tudnak ilyen feladatról.

Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: az intézményvezetők nyomon követhetik a Köznevelési Információs Rendszer és az EESZT összekapcsolt felületén az intézményükhöz tartozók járványügyi adatait. Horváth szerint ez hasznos lehetőség, mert gyorsabban hozzájuthatnak az adatokhoz.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is értesült arról, hogy egyes intézményvezetők feladatba kapták az EESZT böngészését. A PDSZ választmányi tagja, Nagy Erzsébet szerint lehetnek problémák ezzel az eljárással. Szerinte ennek nincs jogszabályi alapja, a pozitív teszttel rendelkező diákok, tanárok felkutatása nem tartozik az igazgatók jogkörébe – még úgy sem, hogy az érintettek más egészségügyi adataiba nincs betekintésük –, és a törvényben szabályozott intézményvezetői feladatokkal sincs összhangban.

A kormány múlt héten jelentette be, hogy módosítanak a karanténszabályokon: felnőtteknél hét napra rövidül a karanténkötelezettségi időszak, de öt nap után negatív teszttel már lehet szabadulni. Az iskolákban az iskolatársak fertőzöttsége után a diákoknál a karanténkötelezettség öt napra csökken, de csak azoknál áll fenn ez a kötelezettség, akik oltatlanok.

A kormány szerint az iskolai osztályok mintegy 3 százalékát érinti tanügyi intézkedés a Covid-járvány miatt. Nagy Erzsébet szerint az intézkedések száma azért ilyen alacsony, mert az esetek nagy részében semmilyen intézkedés nem történik: ha egy osztályban valaki megfertőződik, azok a tanulók, akik oltottak, nem kerülnek kontaktszemélyként karanténba, miközben ők is ugyanúgy megfertőződhetnek és tovább fertőzhetnek.

Kövess minket Facebookon is!