Québecben is megkezdik az oltatlanok megadóztatását

2022. január 12. – 10:22

Québecben is megkezdik az oltatlanok megadóztatását
Montreali gyerekek oltás közben – Fotó: Andrej Ivanov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bár kevés az oltatlan, nagyon megterhelik az egészségügyi rendszert.

A kanadai Québec tartomány egészségügyi adót fog kivetni azokra a lakosokra, akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen – írja a BBC.

Kedden François Legault miniszterelnök bejelentette, hogy az országban elsőként ebben a tartományban büntetik adóval az oltatlanokat. Kanadán belül Québec tartományban a legmagasabb a Covid-halálozás, az esetek száma most is növekszik. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a québeci lakosoknak ugyan csak körülbelül 12,8 százalékuk nincs beoltva, de az összes kórházi ágy közel felét mégis ők foglalják el.

François Legault egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy azoknak, akik nem kapták meg az első adag oltást, jelentős, de egyelőre nem meghatározott összegű hozzájárulást kell fizetniük.

„Úgy gondolom, hogy jelenleg ez a méltányos megoldás a lakosság közel 90 százaléka számára, akik folyamatosan áldozatot hoztak”

– mondta Legault.

A múlt héten a tartomány bejelentette: az állami kannabisz- és italboltokban már csak a beoltottak vásárolhatnak.

Québecben szigorúak a lezárások, este 10 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, de a halálos áldozatok száma így is magas, összességében már 12 028.

Montrealban, a tartomány legnagyobb városában a kórházak teljes kapacitása foglalt, és már meg kellett kezdeni a nem Covidhoz kapcsolódó ellátás korlátozását. A tartományi adatok szerint az intenzív osztályon kezelt Covid-betegek aránya 45 százalékban az oltatlanok.

A BBC cikke emlékeztet, hogy egyelőre elég ritka, hogy adót vetnének ki az oltatlanokra, de Québec esete nem példa nélküli. E hónap végétől kezdődően a 60 év feletti görögöknek 100 eurós (36 ezer forintos) pénzbírságot kell fizetniük minden olyan hónapért, amikor nincsenek beoltva. Szingapúr pedig arra kötelezte a Covid-betegeket, hogy saját maguk fizessék ki orvosi számláikat, ha nem kaptak védőoltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!