Másodszor is elkapta a koronavírust a lengyel köztársasági elnök

2022. január 05. – 15:44

Másolás

Vágólapra másolva

Pozitív lett Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök koronavírustesztje. „Az elnök jól érzi magát, nem súlyos beteg, és folyamatos orvosi felügyelet alatt áll” – írta Twitter-oldalán Pawel Szrot, a varsói elnöki hivatal vezetője.

Duda másodszor kapta el a koronavírust, először 2020 októberében fertőződött meg. Azóta három koronavírus elleni védőoltást kapott, az utolsót decemberben 17-én – írta Szrot.

Lengyelországban az elmúlt napokban kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, amiben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az ünnepek alatt kevesebb tesztet végeztek el. A vírus omikron variánsa egyelőre nem terjedt el nagyon az országban. Az egészségügyi minisztérium kedden azt közölte, hogy a lengyelországi fertőzések csupán 2,5 százalékát okozta az omikron, de arra számítanak, hogy január végére már ez a variáns válik dominánssá – írja a Reuters.

Lengyelországban utoljára december 15-én szigorítottak az intézkedéseken: egy időben kevesebb beoltatlan ember vehet igénybe bizonyos a szolgáltatásokat, mint korábban, az általános és középiskolákban pedig ezen a héten kötelezővé tették a távoktatást – írja az MTI.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass