Kevésbé hatékony az omikron ellen antitesttermelés szempontjából a Szputnyik és a Sinopharm

2021. december 17. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

Kevés vagy semennyi antitestet nem termel a szervezet az omikron variáns ellen, ha Szputnyikkal, Sinopharmmal vagy Johnson & Johnsonnal oltották be egy most megjelent amerikai-svájci kutatás szerint, amit a Bloomberg szemlézett. A Universtiy of Washington és a svájci Humbals Biomed SA gyógyszercég kutatói hatfajta vakcina hatékonyságát vizsgálták meg a legújabb, korábbiaknál gyorsabban terjedő omikron variánssal megfertőződött embereken.

A felmérésben részt vevő tizenhárom Sinopharm-oltott közül háromnak találtak a szervezetében antitestet. A J&J-nél ez tizenkettőből egy volt, a Szputnyiknál pedig tizenegyből nulla. A tanulmány nem a megbetegedés elleni védelmet vizsgálta, csak az antitestek jelenlétét, és bár elég kevés embert vizsgáltak, a gyorsan kialakuló új mutációk miatt ma már megszokott száz főnél kisebb mintán dolgozni.

A kutatók egyébként azt is kimutatták, hogy a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna is gyengébbek az omikron ellen, de még mindig jóval hatékonyabbak, mint a másik három oltás. A tanulmány egyelőre vázlatként érhető el, azt még nem lektorálták szakmailag.

Más kutatások arra jutottak, hogy a harmadik oltás valószínűleg elég nagy védelmet nyújt az omikron-variáns ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!