UNICEF: 60 millióval nőtt a szegénységben élő gyerekek száma a járvány alatt

2021. december 9. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az UNICEF friss jelentés szerint az elmúlt 75 évben nem volt olyan globális mértékű és léptékű, gyermekeket veszélyeztető probléma, mint a koronavírus-járvány. Nőtt a gyerekek körében a szegénység és az egyenlőtlenség: egyre több gyermek nem részesül megfelelő oktatásban, egészségügyi ellátásban, nem jut elegendő élelmiszerhez, kényszerül gyermekmunkára vagy gyermekházasságra, vagy küzd súlyos mentális problémákkal a járvány vagy a karanténintézkedések következtében.

A gyermekjogi világszervezet fennállásának 75. évfordulóján publikált tanulmány szerint a járvány és a korlátozó intézkedések miatt körülbelül 100 millióval több gyermeket érint az úgynevezett „többdimenziós szegénység”, ami 10 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

Körülbelül 60 millióval több gyermek él pénzügyi szegénységgel sújtott háztartásban, mint a járvány előtt. 2020-ban több mint 23 millió gyermek nem részesült életmentő, alapvető védőoltásokban – ez a szám közel 4 milliós növekedés 2019-hez képest, és a legmagasabb az elmúlt 11 évben. Az UNICEF előrejelzései szerint 2022-ben 1,2 milliárd ember, köztük mintegy 525 millió gyermek szorul majd humanitárius segítségre.

Néhány fontos adat a jelentésből:

  • A járvány csúcsán 1,6 milliárd diák nem járt iskolába világszerte az iskolabezárások miatt.
  • A 10–19 éves serdülők több mint 13 százalékának nem kielégítő a mentális állapota, miközben 2020 októberére a járvány miatt a világ országainak 93 százalékában kritikussá váltak (átmenetileg megszűntek) a mentális egészségügyi szolgáltatások.
  • Az évtized végére akár 10 millióval nőhet a kényszerített házasságba kerülő kiskorúak száma.
  • A gyermekmunka kizsákmányoló gyakorlata által sújtott gyermekek száma világszerte 160 millióra emelkedett – ez 8,4 milliós növekedés az elmúlt négy évben –, és további 9 millió gyermeket fenyeget az a veszély, hogy 2022 végéig munkára kényszerülnek a járvány okozta szegénység növekedése miatt.
  • 50 millió gyermek szenved az alultápláltság legveszélyesebb formájától, a sorvadástól, és ez a szám 2022-ig 9 millióval nőhet a világjárvány ​​hatására.

Az UNICEF júniusban közölt felmérésében is aggasztó képet festett a járvány gyerekekre gyakorolt hatásairól: a magyar szülők fele szerint romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt. A szülők válaszai alapján leginkább a kamaszokat, a 11–18 éves korosztályt érintette negatívan a pandémia, a legtöbb szülő alvásproblémákról, befele fordulásról és motiválatlanságról számolt be. A szervezet globális felmérése is arra jutott, hogy jelentősen romlott a gyerekek mentális egészsége a járvány alatt. Ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen, milyen hatással volt a magyar gyerekek mentális állapotára az elmúlt másfél év.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!