Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel is kötött utazási megállapodást Magyarország

2021. november 27. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb kétoldalú megállapodásokat kötött Magyarország: most a Maldív-szigetekkel és Egyiptommal kötöttek egyezséget arról, hogy kölcsönösen elfogadják egymást vakcinaigazolványait – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer szombaton a Facebook-oldalán. Így már 22 országba lehet beutazni a kölcsönös egyezség révén akkor, ha valaki felvette az adott oltási sor összes vakcináját (az alapimmunizálás két vakcina, kivéve a Janssennél, ott egy). Ez különösen a szputnyikosoknak lehet fontos.

Szijjártó tájékoztatása szerint Egyiptommal kedden lép életbe az megállapodás, az ide utazók közül csak a 6 és 18 év közötti, nem beoltott gyerekeknek kell negatív teszteredményt vinniük magukkal, míg az oltással rendelkezők szabadon utazhatnak. A Maldív-szigetekkel szerdán lép életbe a megállapodás, amelynek alapján 18 év felett vakcinaigazolással, az alatt pedig szabadon lehet utazni, írja az MTI.

Hogy az utazási kedvre hogyan hat majd a dél-afrikai eredetű új koronavírus-variáns, az omikron, azt nem tudni, de azonosítottak már eseteket Dél-Afrikán kívül Izraelben, és Belgiumban is regisztráltak már beteget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!