Januártól szabadon kivihetik a gyártók az EU-ban előállított vakcinákat

2021. november 26. – 15:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság januártól megszünteti a koronavírus elleni oltóanyagokra vonatkozó exportkontrollját, amely megkövetelte az Unióval szerződést kötött vakcinagyártóktól, hogy előre értesítsék az uniós tagállami hatóságokat a legyártott oltóanyagok kivitelének szándékáról – írja az MTI.

A kontrollmechanizmust egy nyomonkövetési rendszer fogja felváltani, ami továbbra is biztosítja a kivitelek átláthatóságát, de az oltóanyag-gyártóknak már nem kell exportengedélyt kérniük, így az intézkedés segíti a szükséges vakcinákhoz történő hozzáférést világszerte.

Az exportkontrollt még év elején vezették be, mivel az AstraZeneca azt állította, hogy gyártási nehézségek miatt késik a vakcinájuk kiszállítása az uniós tagállamokba. Márciusban nem is hosszabbították meg a vállalattal kötött szerződést, sőt pert is indítottak ellene, majd szeptemberben végül egyezséget kötöttek. Ennek értelmében a cég kötelezettséget vállalt arra, hogy idén októberig 60 millió és december végéig 75 millió, illetve jövő áprilisig további 65 millió adag vakcinát szállít az EU-tagországokba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!