Izraelben megjelent a koronavírus új variánsa

2021. november 26. – 05:32

Izraelben megjelent a koronavírus új variánsa
Oltásra váró emberek Fokvárosban, a Dél-afrikai Köztársaság törvényhozási fővárosában – Fotó: Mike Hutchings/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

FRISSÍTÉS 10:53-kor:

Izraelben megjelent a koronavírus új, B.1.1.529 jelű változata, jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma az AP hírügynökség szerint. Egy Malawiból érkező turista szervezetében azonosították a variánst.

Izrael azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt, írja az MTI.

Az izraeli kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy úgynevezett vörös listára helyezi

  • Dél-Afrikát,
  • Mozambikot,
  • Namíbiát,
  • Lesothót,
  • Botswanát,
  • Eswatinit (az egykori Szváziföldet)
  • és Zimbabwét.

Ezekből az országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek Izraelbe. Az izraeli állampolgárok számára viszont kéthetes karantént írnak elő külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni, két negatív PCR-teszt után.

Az érintett országokból érkező repülőjáratokat haladéktalan leállították. „Izrael fokozott figyelmet fog szentelni az új variánsnak, hogy az ne terjedhessen át a zsidó állam területére” – áll a közleményben.

Nem sokkal korábban a brit kormány is felfüggesztette a repülőjáratokat ezen országok többségéből.

A BBC által idézett szakértők szerint a B.1.1.529 változat mutatja az eddigi legnagyobb számú mutációt az eredeti koronavírus-variánshoz képest, és most elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ez a vírusfajta nem tud-e valamilyen mértékben áthatolni a koronavírus ellen jelenleg használatos oltóanyagok nyújtotta védelmen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken ülésezik, hogy felmérje a Dél-Afrikában észlelt új változat kockázatait, ami a feltételezések szerint a koronavírus eddigi legveszélyesebb mutációja lehet, írja a Guardian.

Izrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is. Az izraeli járványhelyzetről érdemes elolvasni júliusi cikkünket, akkor a delta variáns miatt foglaltuk össze a legfontosabb történéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!