150 ezer gyerek fertőződött meg eddig Ukrajnában koronavírussal, közülük 50-en haltak meg miatta

2021. november 26. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnában a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 150 ezer gyermek kapta el a vírust, és több mint 50-en haltak bele a betegség szövődményeibe – közölte Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke pénteken a Facebookon.

A kiskorúak az összes fertőzött mintegy tíz százalékát teszik ki az országban, írja az MTI a képviselőre hivatkozva, aki szerint ott 70 ezer 12 évesnél idősebb gyerek kapta meg eddig az oltás mindkét dózisát, 50 ezer gyereket pedig még csak az első dózissal oltottak be.

Az egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint mostanáig az ország felnőttkorú lakosainak 42,4 százaléka vette fel az oltás legalább egy dózisát, 34,2 százalékuk pedig már mindkét adagot megkapta. Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában ugyanakkor kiemelte, hogy mintegy 150 ezer ukrán az első dózis felvétele után a másodikat nem adatta be magának.

Ukrajnában péntekre az eddig azonosított fertőzöttek száma 15 936-tal 3 400 340-re, az elhunytaké 608-cal 84 149-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint kilencezerrel 439 170-re csökkent. Az elmúlt napon 3208 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 10 225 182-en adatták be maguknak a 42 millió lakosú országban, további 2 775 452-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Csütörtökön 286 121 embert oltottak be az országban.

A koronavírus negyedik hullámában sokkal több gyerek fertőződik meg, legalábbis Magyarországon biztosan – erről beszélt az M1 péntek reggeli műsorában a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője, Békássy Szabolcs. Szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a hullámban sokkal több gyerek fertőződik meg, és míg korábban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, addig mostanra markánsabb tünetek jelentkeznek náluk. A járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottság szükséges, az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.

Arról, hogy miért érdemes oltani a gyerekeket, itt írtunk részletesebben, a szülők leggyakoribb kérdéseit pedig ebben a cikkben válaszoltuk meg.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.