Müller Cecília: Talán egy-két hét múlva van esély a platózásra

2021. november 24. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Óvatosan fogalmazott Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 Ma reggel című műsorában kedden: azt mondta, a rendelkezésre álló szennyvízadatok bár elég magas koncentrációt mutatnak, de jelenleg stagnáló tendencia rajzolódik ki belőlük, így „talán egy-két hét múlva van esély a platózásra”, vagyis ekkor megállhat a fertőzés emelkedése, elérhetjük a járvány csúcsát.

Beszélt arról, hogy az oltási akcióhét során bevezetett könnyítések, mint az időpontfoglalás vagy regisztráció elengedése sokak számára kényelmesek lehetnek, viszonylag sokan adatták be ugyanis már az első napon az első oltást (kb. hatszor annyian, mint a megelőző harminc napban) is. Müller Cecília megjegyezte ugyanakkor, hogy a vakcina sem véd meg százszázalékosan a megfertőződéstől, de a súlyos szövődmények elkerülhetők vele.

A harmadik védőoltás azért nagyon fontos, mondta, mert ezzel újra magasra, 80-90 százalékra lehet emelni a szervezet védekezési képességét – írta az MTI.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a fertőzés következtében a kórházba kerülés esélye négyszer nagyobb az oltatlanoknál, az intenzív osztályra kerülés esélye pedig tízszeres, bizonyos krónikus kockázatoknál pedig akár tizenhétszeres is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!