Száz iskolai osztályból és óvodai csoportból három-négyben van járványügyi intézkedés

2021. november 23. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg az iskolai osztályok és óvodai csoportok 3,7 százaléka érintett valamilyen járványügyi intézkedésben, mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelső államtitkár a Hír TV egyik műsorában.

Az államtitkár szerint viszonylag nyugodtan kezdődött a tanév, hiszen jelentős az átoltottság, azóta lassan emelkedik az a szám, ami azt jelzi, hogy az intézmények mekkora részében van szükség valamilyen járványügyi intézkedésre. Mint mondta, október elején az intézmények 1 százaléka volt érintett,

jelenleg az iskolai osztályok és óvodai csoportok 3,7 százaléka érintett valamilyen járványügyi intézkedésben.

Ilyen intézkedés lehet az óvodákban a rendkívüli szünet abban a csoportban, amelyben fertőzött gyereket vagy pedagógust találnak. Ugyanilyen esetben az iskolákban az 1–6. évfolyamokon digitális tanrendet rendelnek el, 7. osztálytól felfelé pedig – mivel ebben a korban, 12 év felett kérhető az oltás – csak az érintett tanulóra vonatkozóan rendelnek el karanténkötelezettséget – vezette le.

Hozzátette: teljes intézményekre nem nagyon kell intézkedéseket hozni, hiszen a tantestületek átoltottsága kifejezetten magas. A mostani hullámban inkább egy-egy osztályra vagy óvodai csoportra kell intézkedéseket elrendelni. A 12 évnél idősebb diákok 51 százaléka oltott, a tanároknak pedig a 90 százaléka kapta meg az oltást.

A mostani, november 22. és 28. között zajló oltási akcióhéten a 12 évesnél idősebb gyerekek számára is időpontfoglalás és előzetes regisztráció nélkül kérhető az oltás. Országszerte 101 megyei és városi kórházban várják az oltásra jelentkezőket reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak megemelt kapacitással készültek az akcióhétre.

Maruzsa beszélt arról is, hogy a pedagógusoknak az állami intézményekben december közepéig kötelezően be kell oltatniuk magukat.

Jelenleg a 12 év feletti gyerekek számára kérhető az oltás, és néhány héten belül engedélyt kaphat az 5–11 éveseknek adható vakcina is, ha meglesz az engedély, oltási akcióhetet rendelnek majd el – mondta az államtitkár.

(via 24.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!