A fogyasztóvédelmi szövetség legalább FFP2-es maszk hordását javasolja

2021. november 18. – 13:42

Másolás

Vágólapra másolva

A számok egyértelműen azt mutatják, hogy az FFP2 maszkok használata sokkal jobban véd a vírusok ellen, mint a sebészeti maszkok – írja közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, akik dr. Geri István textilvegyész szakértő vezetésével értékelték tudományos mérésekre, publikációkra támaszkodva a jelenlegi járvány miatt használatban lévő maszkokat.

A közleményükben azt írják, a SARS-CoV-2 vírus megjelentését követően, a kezdeti tanácstalanság időszakában eltérő vélemények jelentek meg szakemberektől a maszk használatáról és hasznosságáról. Volt, aki haszontalannak, sőt egyenesen károsnak tartotta a hordását, mert nem véd, sőt ellenkezőleg, segíti a vírus terjedését, mások viszont szorgalmazták a használatát, a „te maszkod véd engem, az én maszkom véd téged” szlogen szerint.

Végül a maszk használatának hasznossága bebizonyosodott.

A maszk használata szempontjából fontos a vírus mérete, ami intervallumban adható meg. Ez a mérések szerint 80 nm és 130 nm közötti (az nm 1 nanométer, a méter 1 milliárdod része). Ha ebből az értékből indulunk ki, akkor olyan szűrőt kellene kialakítani a maszk anyagaként, amelyben a nyílások mérete valamivel kisebb, mint 80 nm, hogy a vírusrészecskék fennakadjanak rajta.

Viszont azt is tudjuk, hogy a vírus mikrocseppekben és aeroszol részecskékben vagy hozzájuk tapadva „utazik” a levegőben,

írják. A kilélegzett, kiköhögött vagy tüsszentéssel kijuttatott folyadékcseppek mérete széles határok között mozog, vannak 10 000 nm-nél nagyobbak és kisebbek, egészen nanoméretig. A kisebbek az aeroszol kategóriába tartoznak. Köhögéssel kb. 2 m-re, tüsszentéssel 6 m-re is eljut a vírus az aeroszollal.

Korábban házilag, különböző textíliából készítettek maszkot, valamint elérhetők voltak a sebészeti maszkok és a respirátor maszkok. A pandémia kezdetén hasznos vizsgálatokat publikált a University of Edinburgh a különböző anyagok hatékonyságáról. A hagyományos szöveteknél vagy hurkolt termékeknél hatékonyabban szűrnek a nem szőtt textíliák (vlies), anyagok és az ún. nanotextíliák, amelyekben az elemi szálak és a nyílások mérete 100 nm körüli.

A Telex szeptember közepén közölt nagyobb maszkelemzős cikket, ezt itt tudja elolvasni.

A szűrési hatékonyság szabványos vizsgálatához használt aeroszol részecskék átlagos mérete 300 nm. A FFP1 jelzésű respirátornak ki kell tudnia szűrni a részecskék legalább 80%-át, a FFP2-nek a 94%-ot, az N95 és KN95-nek a 95%-ot, az FFP3-nek pedig a 99%-ot. Jelenleg Magyarországon a fogyasztók nagy többsége a sebészeti maszkokat használja. Ennek hatékonysága viszont 55%. Több országban előírták az FFP2 respirátorok használatát, írják.

A maszk kialakítása, formája legalább annyira fontos, mint az anyaga, mert ha a széle nem illeszkedik pontosan az archoz, akkor a réseken nagy sebességgel áramló fertőzött levegő fertőzésveszélyt jelent.

A kérdés fogyasztóvédelmi, de természetesen egészségügyi szempontból is fontos, hogy melyik maszk jó. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy az FFP2 maszkok használata sokkal jobban véd a vírusok ellen, mint a sebészeti maszkok. Ezért

a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a fogyasztók figyelmét minimálisan az FFP2 maszkok használatára. Célszerű az FFP2-es maszkok használata, amelyet gondosan illesztünk fel az arcra, a legkisebb réseket is megszüntetve

– írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!