Jövő tavaszig tuti Kincses Gyula marad az orvosi kamara elnöke, ugyanis a járvány miatt nem tartják meg a bizalmi szavazást

2021. november 13. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke már a 2019-es megválasztásakor jelezte, hogy mandátuma félidejében bizalmi szavazást fog maga ellen kérni. Ennek mostanában jönne el az ideje, és a dolognak egész komoly tétje is lett október elején, amikor a kamara elnöksége úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Kincse nem kap bizalmat, akkor a teljes elnökség feláll. Ez viszont a kamara működésének ellehetetlenítését jelenti.

A bizalmi szavazást november 27-én szerették volna megtartani az Országos Küldöttközgyűlésen. Viszont a Területi Szervezetek Tanácsa november 10-i ülése értelmében a járványhelyzetre való tekintettel elhalasztják a küldöttgyűlést – írja a kamara honlapja.

„A COVID-19 járvány felerősödése, a közelmúlt szomorú számadatai és a járvány drámai növekedését mutató előrejelzések új megvilágításba helyezték a kérdést. Egy négyszáz orvost zárt térbe foglaló gyűlés megtartása már nem egyszerűen jogi, hanem ellátásbiztonsági, járványügyi és etikai kérdéssé vált. Bár a küldöttek mostanra legalább két oltást felvettek, az esetleges tünetmentes fertőzés továbbadásának kockázata mellett figyelembe kellett vennünk azt a lehetőséget is, hogy a járvány várható csúcsa közelében számos küldött nem tudja munkáját otthagyni, így alacsony részvétel mellett a gyűlés legitimitása, az ott hozott döntések is megkérdőjelezhetővé válnak” – írja a kamara közleménye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!