Horvátországban a képviselők is csak védettségi igazolással mehetnek a parlamentbe
2021. november 10. – 20:47
frissítve
A horvát parlamentbe hétfőtől a képviselők is csak védettségi igazolással léphetnek be, írja az MTI. Szlovéniában pedig béremelést kapnak az egészségügyi és a szociális ágazat dolgozói: egyeseknek már decemberben is nőhet a fizetése a szlovén egészségügyi miniszter szerint.
Mind Horvátországban, mind Szlovéniában felfutóban van a járvány: az elmúlt 24 órában 7315 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a horvátoknál – ez a legmagasabb napi adat a járvány kezdete óta. A négymilliós országban eddig közel kétmillióan kaptak védőoltást, közülük 1,83 millióan már a második adagot is felvették. Szlovéniában pedig szerdára 4481 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a valamivel több mint kétmillió lakosú országban pedig eddig közel 1,2 millióan vették fel a vakcina legalább egyik, 1,12 millióan pedig mindkét adagját.
Nem kivételeznek a képviselőkkel sem
November 15-től lesz kötelező a horvátoknál a Covid-igazolványok használata minden állami és önkormányzati hivatalnál, intézménynél és vállalatnál – így például az oktatási intézményekben is. Aki nem oltatja be magát, és nem esett át a fertőzésen, annak hetente kétszer kell teszteltetnie magát.
Ez alól pedig nincs kivétel a képviselőknek sem: csak akkor léphetnek be a parlament épületébe, és vehetnek részt a vitákon, ha van védettségi igazolásuk. Akik elutasítják a tesztelést, azok a házelnök szerint videolinken keresztül kapcsolódhatnak be a parlamenti munkába.
A rendelet hétfőn lép életbe Horvátországban, ahol a folyamatosan emelkedő esetszámok és halálozási arány miatt egyre nő az oltási kedv: országszerte több száz új oltópontot hoztak létre. Emellett nyitottak közel ezer új tesztpontot is, ahol egyelőre ingyenesen tesztelhetik magukat a vírusra azok, akiknél ezt előírja a munkahelyük.
Riasztó a szlovén járványhelyzet
Szlovéniában riasztó a járványhelyzet az egészségügyi minisztérium szerint: Franc Vindisar államtitkár arról beszélt, hogy a fokozott terhelés miatt az ellátórendszer teljesítőképessége a határához közelít.
Várhatóan november 24-én tetőzik majd a negyedik hullám okozta terhelés a kórházakban, ahol a negyedik hullám mutatta meg igazán, mekkora a munkaerőhiány. Átlagosan 30 százalékkal kevesebb nővér dolgozik a szlovén ellátórendszerben, a legnagyobb gondot pedig az intenzív terápiás szakdolgozók hiánya okozza.
Ezzel is indokolta Janez Poklukar egészségügyi miniszter a szerdai bejelentését, miszerint 4 és 24 százalék közötti béremelésről írtak alá szerződést az egészségügyi és szociális dolgozók 80 százalékát képviselő szakszervezetekkel. Az érintett 35 ezer munkavállaló közül elsősorban az intenzív osztályok alkalmazottai számíthatnak a legnagyobb béremelésre, a kollektív szerződés eredményei pedig már a decemberi bérekben megmutatkozhatnak.