Ingyenes koronavírus-szűrést indít az I. és II. kerület

2021. november 9. – 12:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest I. és II. kerületének önkormányzatai, együttműködésben a Szent Ferenc Kórházzal és a Budai Irgalmasrendi Kórházzal, ingyenes koronavírus-szűrést szerveznek az I. és a II. kerületben, áll Örsi Gergely, II. kerületi polgármester közleményében.

Az antigéngyorstesztes szűrés ingyenes, bárki által igénybe vehető. Mivel a teszt már a tünetek megjelenése előtt, akár a fertőzés második napjától képes kimutatni a koronavírust, a szűrővizsgálatot azoknak az egészséges vagy magukat egészségesnek gondoló személyeknek is ajánlják, akik még a tünetek és panaszok jelentkezése előtt szeretnék kizárni a fertőzés tényét. A teszt alkalmas a Covid–19 és a szezonális influenzafertőzés megkülönböztetésére is.

A mintavétel orrgaratból történik, az eredmény 15 perc után megismerhető. A teszt előtt 30-60 perccel az orrfújás, orrspray és egyéb légúti készítmény használata, alkoholos és koffeintartalmú ételek, italok fogyasztása kerülendő.

A szűréshez személyi okmányok (személyi igazolvány, útlevél vagy új típusú jogosítvány, továbbá lakcímkártya), valamint tajkártya bemutatása szükséges. A szűrésre jelentkező a vizsgálatkérő lapot lehetőség szerint (2 példányban) kinyomtatva és kitöltve hozza magával, de természetesen azt helyben is kitöltheti.

A szűréseket a II. kerület Egészségügyi Szolgálata, a Szent Ferenc Kórház, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórház orvosai és egészségügyi szakdolgozói végzik. A II. kerületi szűrésekre előzetesen regisztrálni lehet a II. kerületi önkormányzat honlapján, de a szűrőállomások e nélkül is fogadják a jelentkezőket.

A szűrések helyszínei és időpontjai:

  • II. kerület, 1024 Budapest, Mechwart liget
    2021. november 10. és 12. (szerda–péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő–péntek) között, hétköznaponként 15:00 és 18:00 óra között.
  • Szent Ferenc Kórház (1021 Budapest, Széher út 73.)
    2021. november 10. és 12. (szerda–péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő–péntek) között, hétköznaponként 10:00 és 13:00 óra között.
  • Budai Irgalmasrendi Kórház (1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 7.)
    2021. november 10. és 12. (szerda–péntek), valamint 2021. november 15. és 19. (hétfő-péntek) között, hétköznaponként 10:00 és 14:00 óra között.
  • Széll Kálmán tér
    Előreláthatólag 2021. november 15. és 19. (hétfő–péntek) között, hétköznaponként 10:00 és 14:00 óra között.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!