Oltópontot nyitottak a bécsi elnöki palotában

2021. október 27. – 05:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az osztrák elnök kedden megnyitotta bécsi rezidenciáját azok előtt, akik fel akarják venni a koronavírus elleni oltást, írja az MTI.

Van der Bellen meghívott háromszáz embert, hogy az osztrák főváros központjában lévő Hofburg, egykori császári palota termeiben kapják meg a védőoltásukat. Kétszázharmincan előre regisztráltak, mások pedig spontán sorba álltak, hogy megkapják az oltást, amit egy segélyszervezet munkatársai adtak be.

Ez egy egyszeri, egynapos akció volt, és az osztrák semlegesség nemzeti ünnepéhez kapcsolódott. Bécs fő látnivalói közül a Stephansdomban már több hónapja lehet oltakozni, erre Petra nevű olvasónk hívta fel a figyelmet.

Van der Bellen azt mondta, hogy a maga részéről szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen megkapják a védőoltást. Eddig a lakosság 63,7 százalékát oltották be teljesen a koronavírus ellen.

Az oltás néhány ellenzője a palota előtt tüntetett, és azt követelte, hogy Ausztria oldja fel a koronavírus elleni korlátozásokat.

Oltásellenes tiltakozás Bécsben – Fotó: Askin Kiyagan / Anadolu Agency via AFP
Oltásellenes tiltakozás Bécsben – Fotó: Askin Kiyagan / Anadolu Agency via AFP

A szomszédos országban a múlt héten jelentették be, hogy november elsejétől a legtöbb ausztriai munkavállalónak igazolnia kell, hogy beoltotta magát, negatív lett a vírustesztje, vagy felépült a koronavírus fertőzésből.

Pénteken az osztrák kormány közölte, hogy a be nem oltott emberekre vesztegzári intézkedések várnak, ha feszítetté válik a helyzet az egészségügyi ellátórendszerben.

Nem mehetnek majd bárokba, kulturális és sporteseményekre. Szélsőséges körülmények között előfordulhat az is, hogy érvényes indok nélkül egyáltalán nem hagyhatják majd el otthonukat.

Miután Ausztriában heteken át 150 alatt maradt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek egyhetes mozgóátlaga, az elmúlt héten ez az arány nőtt, legutóbb pedig elérte a 183-at. A több mint nyolcmilliós országban a járvány tavalyi kitörése óta 11 209-en haltak meg a betegségben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!