Ausztriában novembertől igazolást kérhetnek a munkahelyeken a koronavírus elleni védettségről
2021. október 20. – 19:08
frissítve
Ausztriában a kormány szerdai döntése értelmében a munkavállalók többségének novembertől dokumentummal kell igazolnia munkahelyén a koronavírus elleni védettséget, írja az MTI.
A november 1-jén életbe lépő rendelkezés szerint a munkavállalóknak olyan igazolványra lesz szükségük, amely tanúsítja, hogy megkapták-e az összes szükséges oltást, negatív PCR-tesztjük van, vagy átestek a Covid-19 betegségen.
Az igazolást szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd. Aki nem tud felmutatni semmilyen dokumentumot, az akár 500 euró (körülbelül 190 ezer forint) bírságot is fizethet. Büntetésre számíthatnak a munkáltatók is: ők akár 3600 euró (több mint egymillió forint) bírságot is kaphatnak.
Martin Kocher munkaügyi miniszter azt mondta: reméli, hogy elejét lehet venni a bírságoknak a munkáltatói nyomás segítségével, és akik egyik igazolással sem rendelkeznek, azok távmunkában tudják folytatni a munkát.
A rendelkezés nem vonatkozik azokra a munkavállalókra, akik nem érintkeznek rendszeresen emberekkel. A teherautósofőröknek például nem kell igazolást beszerezniük.
Miután Ausztriában heteken át 150 alatt maradt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek egyhetes mozgóátlaga, az elmúlt napokban ez az arány nőtt, legutóbb pedig elérte a 183-at. A több mint nyolcmilliós ország lakosságának csaknem a 62 százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját. Ausztriában a járvány tavalyi kitörése óta 11 209-en haltak meg a betegségben.