Akár 110 millió dózist is küldhet a Moderna a vakcinájából Afrikába a lehető legalacsonyabb áron

2021. október 26. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

A Moderna keddi bejelentésének értelmében akár 110 millió dózist is vásárolhat az Afrikai Unió a gyártó vakcinájából a következő nyolc hónapban, a közlemény szerint az elérhető legolcsóbb áron. A részben a Fehér Ház segítségével tető alá hozott megállapodás Afrika számára nagyon fontos lehet, az Egyesült Államokba szállítandó vakcinaszállítmányok viszont csúszhatnak majd emiatt – írja a Reuters.

Az Afrikai Uniót képviselő, Strive Masiyiwa a lapnak azt írta, hogy ez a megállapodás nagyon fontos, mert azonnal növelni tudják a segítségével a készleteiket. Masiyiwa emellett arra kérte az összes többi, vakcinákat gyártó országot, hogy az amerikai kormányhoz hasonlóan ők is tegyék lehetővé, hogy hasonló feltételek mellett vásárolhassanak vakcinát. Az Afrikai Unió korábban a Johnson & Johnsonnal kötött hasonló megállapodást, ennek keretében akár 400 millió dózist is vehetnek a vakcinájukból. Más gyártókkal viszont nem sikerült megállapodniuk, hiába tárgyaltak velük.

A most bejelentett készlet természetesen nem fogja megoldani Afrika problémáit, hiszen közel sem lesz elég ahhoz, hogy beoltsák az ott élő 1,3 milliárd embert, akiknek jelentős része egyáltalán nem fért hozzá eddig a vakcinához. A kontinensen az embereknek mindössze 8,4 százaléka kapott már meg legalább egy oltást, ami jelentősen elmarad a WHO adataiból kiolvasható 48,7 százalékos globális átlagtól. Az Afrikai Unió célja egyébként a 70 százalékos átoltottság, ehhez 900 millió embert kellene beoltaniuk.

Az Egyesült Államokban a megállapodás nyomán 33 millió dózis Moderna-vakcina leszállítása fog késni, az ország oltási programját azonban ez nem fogja túlzottan megrengetni. A késés ellenére is mindenki meg fogja kapni az oltását, pedig ott már az emlékeztető oltások vannak terítéken, nem pedig a védettség kialakításához szükséges első és második dózis beadása. A Moderna egyébként tényleg elkötelezett Afrika megsegítése mellett, nemrég jelentették be azt is, hogy vakcinagyárat létesítenek a kontinensen.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!