Szerbiában mostantól saját gyártású Szputnyik V vakcinával is oltanak

2021. október 22. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

Szerbiában pénteken elkezdték használni a Szputnyik V orosz oltóanyagnak a nyugat-balkáni országban gyártott változatát, írta meg az MTI Nenad Popovic innovációs miniszter a szerbiai közszolgálati televízió beszámolója alapján.

Popovic arról beszélt, Szerbiában eddig másfél millió adag Szputnyik V vakcinát állítottak elő, év végéig pedig elérik a négymillió adagot. A Szputnyik V szerbiai gyártása júniusban kezdődött el.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 7327-tel 1 078 032-re, Koszovóban 18-cal 160 590-re, Észak-Macedóniában 490-nel 198 646-ra, Montenegróban 422-vel 139 488-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 627-tel 247 182-re növekedett.

Már korábban volt arról is szó, hogy Magyarországon is gyártják majd az orosz Szputnyik V vakcinát Debrecenben, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, jövő év végére épül fel a Nemzeti Oltóanyaggyár, akkor kezdődhet meg a gyártás.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!