Csak a nagyon idősek és a súlyos betegek halhatnak bele a koronavírusba az oltás ellenére egy olasz tanulmány szerint

2021. október 20. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olasz tanulmány szerint a koronavírus ellen beoltott emberek nagy valószínűséggel nem halnak bele a betegségbe, kivéve, ha nagyon idősek, és már a beoltás előtt is súlyos betegek voltak, írja a Reuters.

Az olasz nemzeti egészségügyi intézet (ISS) tanulmánya szerint a beoltottak között a halottak átlagéletkora 85 év volt, és átlagosan öt alapbetegségben szenvedtek. A nem beoltottak halálának átlagéletkora 78 év volt, négy alapbetegséggel.

A szívproblémák, a demencia és a rákos megbetegedések voltak a leggyakoribb alapbetegségek azoknál, akik az oltás ellenére meghaltak koronavírusban.

Az idén február 1. és október 5. között végzett elemzés 671 nem beoltott és 171 teljesen beoltott koronavírusos haláleset orvosi adatait vizsgálta. A vizsgált időszakban 38 096-an haltak bele koronavírusba Olaszországban. Közülük 33 620 nem voltak beoltva, 2130-an csak az első oltást kapták meg, vagy röviddel az oltás után fertőződtek meg, mielőtt az antitestek kialakultak volna, 1440-en pedig mindegyik oltást megkapták.

Október elején Olaszország elérte azt a célját, hogy a 12 évesnél idősebb lakosság 80 százalékát teljes mértékben beoltsa, ez a kormány szerint jelentős biztonságot nyújt a vírussal szemben.

Ennek ellenére az olasz kormány kötelezővé tette október 15-től a védettségi igazolványt minden munkavállalónak. A lépés több városban, köztük a fővárosban, Rómában, időnként erőszakos tüntetéseket is kiváltott.

Olaszországban az idősek körében tulajdonképpen mindenkit, a 80 felettiek 98 százalékát, a 70 és 80 közöttiek 92,7 százalékát oltották be legalább az első adaggal.

Magyarországon a 80 év felettiek negyede egyáltalán nem kapott még oltást, és a jelenlegi oltási tempó mellett ez nem is nagyon fog változni. Ezen a grafikonon jól látszik, hogy nálunk a negyedik hullám jóval több áldozatot szed az idősek között, mint az előző:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!