11 millió forint értékben vett koronavírus elleni kamu talizmánokat egy romániai város polgármestere

2021. október 20. – 17:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai Voluntari nevű város polgármestere 11 millió forint értékben vásárolt az önkormányzat pénzéből koronavírus elleni kamu amuletteket – írja a kolozsvári Főtér.

Florentin Pandele döntése nyomán két, a polgármesteri hivatal égisze alatt működő vállalat 30 ezer euróért szerzett be 990 darab, nyakba akasztható koreai „csodamedált”.

A medál csomagolása – Fotó: pureo2.eu/
A medál csomagolása – Fotó: pureo2.eu/

Az orvosi eszköznek kinéző Pure O2 Pack-Solid nevű termék leírásában azt állítják, hogy az akár 30-40 napig is távol tartja a vírust. Ha az ember a nyakába akasztva viseli, a vírus nem tud 1,3 méternél közelebb kerülni az emberhez – olvasható a tudományosan teljesen blőd szöveg, amit még azzal is tetéznek, hogy az eszköz állítólag fertőtleníteni is képes a tulajdonos maszkját.

Hogy a megtévesztés teljes legyen, a csomagolás szerint a terméket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) is engedélyezte, ami természetesen szintén nem igaz.

Romániában közben nagyon súlyos a Covid-helyzet. Több mint 1900 koronavírusos beteg vár helyhiány miatt kórházi ellátásra, folyamatosan dől meg az intenzív osztályon ápolt betegek és a napi új fertőzöttek rekordja. Közben az oltható lakosság alig több mint 35 százaléka kapta meg eddig az első oltását, 60 százalék pedig egyáltalán nem is szeretné beoltatni magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!