Majdnem kétezer covidos beteg vár kórházi ágyra Romániában

2021. október 18. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig nagyon sokan várnak kórházi ellátásra Romániában, ahol folyamatosan dől meg az intenzív osztályon ápolt betegek és a napi új fertőzöttek rekordja, és ahol az oltható lakosság alig több mint 35 százaléka kapta meg eddig az első oltását, 60 százalék pedig egyáltalán nem is szeretné beoltatni magát. Az MTI szerint Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – ezt nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet.

A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek. A miniszter megismételte: a mintegy 19,5 milliós Romániában naponta átlagosan 15 ezer ember fertőződik meg koronavírussal és átlagosan háromszázan halnak meg a kór következtében.

Az Egészségügyi Minisztérium hétfői közlése szerint Magyarország felajánlása nyomán eddig harminc beteget szállítottak át a szegedi és a debreceni egyetemi klinikára. Közülük egy Debrecenbe szállított 63 éves bukaresti nő és egy Szegedre szállított 64 éves temesvári nő életét a magyarországi orvosoknak sem sikerült megmenteniük.

A Magyarországra szállított betegekre Lucian Boda is kitért, ő 26 átszállított betegről tett említést. Elmondta: közülük 17-en kritikus állapotban voltak, amikor átvitték őket a határon. A miniszter a román állam szigorú fellépését helyezte kilátásba azok ellen, akik hamis oltási vagy tesztelési igazolásokat állítanak ki vagy vásárolnak. Kijelentette: a hatóságok eddig 362 bűnügyben nyomoznak és 850 személyt vizsgálnak hamis egészségügyi iratok miatt.

„Azt üzenem mindazoknak, akik hamis dokumentumok beszerzését segítik elő vagy akik használják ezeket a hamis iratokat, hogy mindannyian börtönbe kerülnek” – jelentette ki a miniszter.

Meggyőződését fejezte ki, hogy csökkenni fog a hamis oltási és tesztelési bizonylatok iránti igény, amikor a bíróságok kimondják az első ítéleteket az ilyen ügyekben. Az elmúlt 24 órában – mint a hétfői napokon általában – az átlagosnál kevesebb, 10 141 új koronavírusos fertőzést és a kórnak tulajdonított halálesetet (261) diagnosztizáltak. A kórházakra nehezedő nyomás azonban tovább nőtt. A hétfői már a 11. egymást követő nap, amikor megdől a kórházban és az intenzív terápián ápolt Covid-betegek rekordja. A romániai kórházakban jelenleg 19 745 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1764-et intenzív terápiás osztályon.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!