Nem volt védett, hamis adatokkal próbált védettségi igazolványt intézni magának egy kormánytisztviselő

2021. október 13. – 12:02

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványokhoz próbálták juttatni – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A Veszprémi Járási Ügyészség vádirata szerint az ügy 55 éves kormánytisztviselő feladatkörei közé tartozott a járványügyi adatok rögzítése és kezelése, így hivatali helyzetével élt vissza akkor, amikor jogosultság nélkül próbált védettségi igazolványt szerezni magának és élettársának.

Hogy sikerrel járjon, a fertőzésre vonatkozó valótlan adatokat tüntetett fel a formanyomtatványban, és az ügyben két munkatársát is közreműködésre bírta. Az ügybe be nem vont hivatali dolgozók később rájöttek, hogy valótlan az iratok tartalma, így leleplezték kollégáikat. Az ügyészség a három vádlottra felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!